Húsz

Képek a Galériában - Fotók: Szalai GyörgyKépek a Galériában - Fotók: Szalai GyörgyA Berényi Műhely - Jászsági Alkotóközösség 2009-ben ünnepelte huszadik születésnapját. A jászberényi Déryné Művelődési Központban rendezték jubileumi - XX. Őszi Tárlatukat.

Az intézmény nevében Sass István köszöntötte a csoportot és mutatta be a közönségnek pár szóban a kiállító művészeket. Persze a megjelentek nagy részének régi ismerősei ők, hiszen ahogy a kiállítást megnyitó dr. Gedei József fogalmazott, a Berényi Műhely művészeinek alkotásai - hosszú évek óta mindig - lelkünknek való módon szólnak hozzánk.

A művészek is szerették volna megköszönni azt az immár két évtizede tartó szeretetet, mellyel Jászberény művészetszerető közönsége kiáll mellettük, így mindegyik kiállító felajánlotta egy-egy alkotását, melyet tombolasorsolás útján nyerhettek meg - és vihettek haza - a közönség soraiban ülő szerencsések.

A tárlaton kiállító művészek: Kecskés Anna, Kiss László, dr. Kotró László, Kövér Sándor, Lajkóné Nagy Mária, Molnár Annamária, Nagyné Koncz Éva, Terjékiné Mozsár Magda, Pásztorné Győr Mária, Váradiné Orbán Margit, Velkeiné Pócz Ilona. Munkáikat október 27-ig lehet megtekinteni a Déryné Művelődési Központban.