A Csángó Fesztivál szervezői

Igyekeztem minden beszámolót elolvasni, ami megjelent az idei Csángó Fesztiválról. A cikkek, vélemények olvasása közben arra lettem figyelmes, hogy a cikkírók véleménye mellől, hiányoztak azoknak az embereknek nevei, akik szervezésben, megvalósításban vállaltak jelentős szerepet, akik nélkül ez a fesztivál nem jöhetett volna létre. Talán még egy külön kis cikk is készülhetett volna ebből a témából valamelyik szakírónk tollából.

A fesztivál szervezése, jelen pillanatban a 2010-es XX. Jubileumi alkalom előkészítése már most folyamatban van. El kellett készítenünk, benyújtanunk a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságához jövő évre vonatkozó pályázatunkat, s folyamatban van egy még ebben az esztendőben benyújtandó, reményeink szerint uniós forrást teremtő pályázatunk. Közben természetesen párhuzamosan zajlik az idei fesztivál elszámolása.

Engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy bemutassam önöknek azokat az embereket, akik az egyik fesztivál végeztével már szervezik is a jövő esztendeit: Szűcs Gábor a fesztivál igazgatója, főrendezője, az Erdélyből érkező csoportok szervezője, a külföldi és hazai csoportok, fellépő együttesek, zenekarok meghívója, gálaműsorok rendezője, egyszóval minden szervezési, igazgatási feladat hozzá tartozik. Kocsán László, a fesztivál főrendezője, a gyimesi és moldvai csángó magyarok, a felcsíki csoportok valamint idén a III. Magyar-Magyar Konferencia felcsíki előadóinak szervezője, immár második alkalommal a konferencia témájának meghatározója, a Csángó Gála rendezője. Urbán Mária és Kuli Orsolya főrendezők, akik a meghívott több száz vendég szállásáról, étkezéséről, fogadásokról, a fesztivál emléklapjairól, ajándékairól és minden adódó problémáról gondoskodnak. Dudás Dóra aki egész éven át töretlen lelkesedéssel szerzi a szponzorokat, tervezi az arculatot, szépen magyarul leírva hozzá tartozik a marketing és kommunikáció. Ballagó Bernadett fő adminisztrátor, aki olyan profin kezeli a jelentkező vásározókat, hogy néha még minket is meglep ötleteivel. Havrán Bettina főszervező, a fesztivál önkénteseinek szigorú, de igazságos irányítója, az adminisztráció egyik főpillére. Molnárné Pete Mariann, aki összefogta, terelgette a nem magyar anyanyelvű külföldi csoportokat. Péter Szilárd főszervező, aki nélkül nem állnak időben helyükön a színpadok, nincsenek meg székek, sátrak, kellékek. Némediné Béres Judit és Bányai Zoltánné, akik ügyeltek arra, hogy gazdaságilag minden rendben legyen. Péter Zsuzsanna, Busai Norbert, Mosóczi Lívia, Dudás Dániel szervezők, akik ügyeltek arra, hogy mindenki jól érezze magát a táncházakban. Szalai György és Mucsi Gyula, akik önként, önzetlenül ott voltak minden rendezvényünkön és csak fotóztak és fotóztak, a legnagyobb örömünkre. De nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik mindig serénykedtek a fesztivál valamelyik rendezvényén: Vajai Franciska, Kovács Levente, Pénzes Tivadar, Pénzesné Kovács Marika.

Külön köszönet a Jászságos táncosoknak, a jelentkezett önkénteseknek és mindenkinek, aki hozzájárult az idei XIX. Csángó Fesztivál, Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja megrendezéséhez. Minden szervező neve mellé lehetne még sok feladatot felsorolni, de bízom benne, hogy a tisztelt olvasók így is megismerték a fesztivál szervezőit és fő tevékenységeiket.

Találkozunk, találkozzunk 2010-ben a XX. Jubileumi Csángó Fesztivál, Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválján.