Jászberényben is lekapcsolják

Jászberény is csatlakozik a Föld Órája elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén a csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. 2010-ben a Föld Órája akcióra március 27-én este 20.30 és 21:30 között kerül sor.

Az akcióban települések, magánszemélyek, iskolák, közintézmények, kis- és nagyvállalatok vehetnek részt.

A Föld Órája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-ből, majd 2008-ban vált nemzetközivé. Magyarország is ekkor vett először részt az akcióban, amihez akkor 4 még csak hazai település csatlakozott. 2009-ben már 88 ország 4000 települése, és több százmillió ember kapcsolta le együtt a fényeket.

Magyarországról 2009-ben 67 település és több mint egymillió ember vett részt a Föld Óráján, rajtuk kívül pedig rengeteg iskola, közintézmény, nagyvállalat és kisvállalkozás. Olyan híres látványosságok borultak sötétbe, mint a tatabányai Turul, a Parlament vagy a Művészetek Palotája.