Nívódíjat ért az első novella

Egy családtörténet mindig érdekes. Sokszor az élet izgalmasabb eseményeket produkál mint egy regény. Első vagy második világháborús veszteségei sok magyar családnak voltak. Ezek a történetek bizonyára sok helyütt fenn is maradtak különböző elbeszélések folytán, csak nem vetette azokat papírra senki sem.

Nos, a jászberényi Szarka Gáborné Judit nem így tett, amikor hónapokkal ezelőtt tollat ragadott, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség közös pályázatán élete első novellájával benevezhessen. És milyen jól gondolta, hiszen a családi gyökerekből, korabeli történetekből táplálkozó művet nívódíjjal jutalmazta a szakavatott zsűri. Az ünnepi esemény november végén zajlott. Nem is akárhol, hiszen a patinás budapesti Stefánia Palotába kaptak meghívást az elismerésben részesülők. Szarkáné Judittal ebből az apropóból beszélgettünk...

- Amikor olvastam a novellát szinte végig olyan érzésem volt, mintha egy sokat megélt, „rutinos” író újabb munkáját tartanám a kezemben. Szép hasonlatok, gazdag szófordulatok találhatók benne. Akárcsak egy Jókai mű.
- Ez valóban érdekes felvetés, ugyanis amikor készen lettem és elolvastam, nekem is hasonló gondolatom támadt. Pedig ezelőtt soha még nem írtam semmi irodalmit. Tény és való, hogy 14-15 éves koromban nagyon sok Jókai regényt olvastam, szinte az összes munkáját. A novella első része valóban hasonló elbeszélő stílusban íródott. Minden részt igyekeztem más formában megírni. A második rész egy napló, a harmadik egy levelezés, a negyedik pedig egy filmforgatókönyv részlet, mindez egy, a mában játszódó kerettörténetbe beágyazva.

Beszélgetés Vasy Gézával, az Írószövetség elnökével- Régóta érlelődött benned a gondolat, hogy ezt a családtörténetet megírod, vagy kimondottam a pályázati felhívásra készült?
- Az interneten találtam erre a pályázatra, éppen azzal egy időben, amikor rábukkantam, hogy létezett egy Koncsek János nevű huszár ősöm, aki harcolt a szabadságharcban. A pályázatban pedig az egyik kiemelt történelmi esemény éppen a szabadságharc, a tavaszi hadjárat, Buda visszafoglalása volt. Ez a két dolog annyira „rímelt” egymásra, hogy azt gondoltam ezen a szálon fogok elindulni, és novellát írok belőle. A többi történet pedig jött hozzá magától.

- Számos történelmi cselekmény és nevek is olvashatók a művedben. Ez azt feltételezi, hogy járatosnak kellett lenned az akkori eseményekben is.
- Sok kutatómunkát végeztem a novella megszületésével párhuzamosan. Utánanéztem egyebek mellett annak is, hogy az 1848-as csaták hogyan következtek egymás után. Amikor pedig az első világháborúról írok benne, azt vettem számba, hogy a magyar egységek merre harcoltak. Valós helyszínek, és személyek szerepelnek a történetben, a cselekmény maga viszont nagyobb részben fikció.

- Mit szóltál az eredményhez? Szíved mélyén bíztál abban, hogy dicséret nélkül nem hagyhatja a zsűri?
- Bevallom, kicsit reménykedtem benne, hogy valamilyen díjjal elismerik majd a munkámat. Természetesen a családom is elolvasta, mielőtt a felhívásra elküldtem volna az írásomat. Ők is azt mondták, hogy nagyon jó. Ez újabb bizakodást adott.

- Mennyi idő alatt készültél el vele?
- Nagyjából két hétbe telt, míg az utolsó pont is a helyére került. Ez idő alatt minden napra megvolt a napi „penzum”, hogy egy, másfél oldalt legalább írnom kell. Időnként kicsit elakadtam, hogyan tovább, aztán pihentem egyet, később pedig folytattam. Gyakran éjszaka is felkeltem, mert eszembe jutott valami. Akkor gyorsan bekapcsoltam a számítógépet és kiírtam magamból, amit „megálmodtam”.
Számomra szórakoztató volt ez az egész, szívesen csináltam, nem okozott nehézséget. Bennem volt a versenyszellem, hogy képes vagyok-e egy ilyen megmérettetésen helyt állni, egyáltalán egy novellát megírni.

- Folytatás?
- Több dolog érlelődik most bennem, alig várom, hogy leülhessek a gép elé és megírjam azokat. Igaz, egyelőre csak az asztalfióknak, de ki tudja, hátha később lesz a munkáimból annyi, hogy valamilyen formában ki lehet adni őket, és a nagyközönség is megismerheti .