Jászkürt – Jászberény város lapja

Ez a szöveg, mint névjegy olvasható most, és várhatóan a jövőben is, hetilapunk fejrészében. Ezzel a névjeggyel a Jászkürt hetenként meg fog jelenni minden jászberényi háztartás postaládájában, hiszen a közbeszerzési bizottságunk az újság kiadására pályázatot írt ki és nyertesnek a korábbi kiadót jelölte.

Már a kiírás sem volt vitamentes, sem a képviselők, sem a helyi versenytársak részéről, hiszen nem mindegy ki lesz a helyi politikusok közül szép és jó a kiadónál, és főleg nem mindegy, hogy ki kapja majd a hozzávetőleg tizenötmilliós városi lehetőséget. A politikusi vita mérgesre sikeredett és még mérgesebbre a kiadói. Most mégsem erről szeretnék írni, hanem a fenti „névjegyről” - röviden.

Az újság névadója egy hírneves kürt, a Jászkürt, még ismertebben a Lehel Kürt, Jászberény legféltettebb kincse, a jászok szimbóluma, identitásunk és szabadságvágyunk kifejezője. Az a tárgy, amellyel – a monda szerint - Lehel vezér fejbe vágta a német császárt. A Jászkürt a Jász Múzeumban az 1-es sorszámot viseli. Múzeális értékét a Szent Koronával vetik össze. Hajdan a Jászkapitányok, „elsők az egyenlők között” viselhették. Őket akkor választották meg, ha méltónak találták a Kürt és a tisztség viselésére. Nomen est omen, ahogyan az újság 2009. július 18-i számában a „Plussz százmillió…” címet viselő cikkében is olvashattuk, azaz a név kötelez. Minden név kötelez, a Jászkürt főleg. Amit a Jászkürt újságban olvasunk, ehhez a névhez kapcsoljuk. Az „újság írói” ezt a nevet fényesítik, vagy homályosítják. Nem könnyű ehhez a névhez méltónak lenni. Nem könnyű a mai időkben a sajtótörvénynek, az újságírás etikai normáinak megfelelni. És a Jászkürtnél még egynek: a lap tartalmában és stílusában Jászberény város önkormányzatának eminens érdekét szolgálja! (Az önkormányzaton természetesen nem a képviselőtestület értendő!).

Nagyon bízom abban, hogy a létért való kemény küzdelmet követően Jászberény város lapja - ahogyan írja: „Nomen est omen” - megfelel majd a nevének, a fenti írott és íratlan szabályoknak. Ebben jómagam is közreműködnék! No nem az újság írói vélemény formálásában, hiszen az szent és szabad, de a tények valós bemutatásában igen. Sértődés ne essék! Ez nem személyes kérdés! Ez nem a politikus és az újság írójának viszonyát jelenti! De jelenti a politikusnak és az újságírónak valósághoz való viszonyát. Mi mindnyájan - ahogyan Neo a Mátrixban - választhatunk a valóság és a képzelet között.

Én a valóságot választom, ezért ide kell írnom: a „Nomen est omen-t” felhozó cikk, a Jászkürt 2009. július 18-i számában közölt, „Plussz százmillió…” címet viselő cikk általam kifogásolt tényei közül egy helyesbítésre került, kettő viszont nem. Köszönöm, hogy a Jászkürt a helyére tette, Irán népének nem ellensége a fél világ!

Nem felel meg a valóságnak azonban – bárhonnan is nézzük – a Yazd-i emlékműről szóló, következő cikkbeli mondat: „Az emlékműre most 13 millió forint kellett volna, ha az előterjesztés átmegy. A valóság az, hogy most az emlékműre 3 millió forint kellett volna, ugyanis 10 millió már megvan a költségvetésben. Az írásbeli előterjesztés is egyértelműen 3 millió forintról és nem 13 millió forintról szól!

Ugyancsak nem felel meg a valóságnak a cikk következő mondata: „Épül Jászberényben újabb nyolc kilométernyi kerékpárút, még akkor is, ha az áfaemelés és egyéb okok miatt a városnak bő százmillió forinttal többe fog kerülni, mint eredetileg tervezték.” A valóság az, hogy a kormány az áfaemelés miatt kompenzálni fogja az érintett önkormányzatokat, így nem az áfaemelés miatt fog többe kerülni a kerékpárút, ha többe kerül. Erről a tényről a képviselőtestületi ülést követően jómagam és kollégáim is tájékoztattuk a helyi sajtót, jóval az újság megjelenése előtt. Ezen tájékoztatók egy részén az újság tudósítója is jelen volt. A Trio Tv erről a tényről már a hét közepén beszámolt, a hét vége felé megjelenő Jászkürt viszont nem.

Nomen est omen! Én nem akarok szép és jó lenni az újság kiadójánál, főszerkesztőjénél, tudósítóinál, ha annak a valóság az ára!

************************

Harmadik félként beleszólni nem kívánunk, maximum teret adni tudunk a vitának. Az oldalunk - többek között - azért is jött létre, hogy a jóízlés keretein belül itt bárki közzétehesse véleményét. A net talán elbírja az írott sajtóban, az ottani terjedelmi korlátok által meg nem jelentethető, a lapba bele nem férő írásokat is. A net bírja. Az más kérdés, hogy mit bírnak az olvasók...

Azzal is tisztában vagyunk, és érhető is számunkra, hogy a polgármester mostani írására - ha születik is rá válasz - a másik fél valószínűleg saját csatornáin kíván majd reagálni. Legendás nyitottságunk ugyanakkor nem engedi meg, hogy ne biztosítsunk reagálási lehetőséget a másik félnek, ezért a cikk megjelentetésével egy időben nagy tisztelettel kérjük az ő reakciójukat is. - (a szerk.)