Négycsapatos tornán, Tiszaújvárosban a JKSE
A Jászberényi Kosárlabda SE NB I A-csoportos felnőtt férfi csapatánál gőzerővel folyik a felkészülés a 2011/2012-es bajnoki szezonra. Az együttes a hét végén Tiszaújvárosban, egy négycsapatos tornán szerepel, melyen megmérkőzik a házgazdákkal, a kecskeméti A-csoportos együttessel és egy szlovák extraligás gárdával.
Az egriek elleni, hétfői hazai győzelmet követően a hét végén Tiszaújvárosban szerepel a Jászberényi KSE alakulóban lévő NB I A-csoportos csapata. Az együttesnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a házigazda NB I/B-s gárda mellett megmérkőznek majd az ugyancsak A-csoportos T.O.M. Controll-Kecskemét, valamint a szlovák extraligában szereplő Iskra Svit gárdájával is.
Ezen a hétvégén eldőlhet több, próbajátékon résztvevő kosaras sorsa is. A tiszaújvárosi teljesítmény alapján ugyanis a JKSE szakmai vezetői dönthetnek arról, hogy ki marad és ki megy, illetve kit tesztelnek még tovább.
A tiszaújvárosi torna programja:
Szeptember 3. – szombat
10.30 óra: T.O.M. Controll-Kecskemét – Jászberényi KSE
12.30 óra: Iskra Svit – Tiszaújvárosi Phoenix KK
17.30 óra: Jászberényi KSE – Iskra Svit
19.30 óra: Tiszaújvárosi Phoenix KK – T.O.M. Controll-Kecskemét
Szeptember 4. – vasárnap
9.00 óra: T.O.M. Controll-Kecskemét – Iskra Svit
11.00 óra: Tiszaújvárosi Phoenix KK – Jászberényi KSE
- A hozzászóláshoz belépés szükséges