Hozták a kötelezőt

Szombaton a baseball bajnokság másodosztályában a Stinky Sox az Érd Aeros csapatát látta vendégül Jászberényben.

Jászberényi részről nagy húzás volt, hogy a dobódombon Elekes Péter kezdett, aki ezen a pozíción régen szerepelt, azonban remekül teljesített.

Az első és második játékrészben nem tudtak mit kezdeni a csavart labdáival, és csak egyetlen pontot tudtak szerezni csak az érdiek, igaz, mi sem tudtunk többet.

A harmadik inningben Elekest Csík Adrián váltotta a dombon, az Aeros ismét hozott egy pontot, nekünk viszont sokkal jobban sikerült a támadás, összesen öt pontot sikerült hozni, ekkor az eredményjelzőn már 6:2 állt a javunkra.

Képek a Galériában - Fotó:Szalai GyörgyKépek a Galériában - Fotó:Szalai György

A negyedik játékrésztől Csík úgymond „lehúzta a rolót”, gyors labdáiba az érdi támadók nemigen tudtak belenyúlni, így pontot szerezni sem. A jászberényi támadások viszont rendre sikeresek voltak, a csapat egységesen, szorgosan ütötte az érdi dobó labdáit, ezzel gyűjtögetve a z újabb pontokat, s a hetedik játékrészben 10 pont különbségnél ismét életbe lépett a leléptetési szabály, a Jászberény Stinky Sox 12:2-re diadalmaskodott az Érd Aeros ellen, s ezzel helyet cseréltek a tabellán, csapatunk jelenleg a második.

A következő mérkőzést ismét az érdiek ellen játssza csapatunk ugyancsak hazai környezetben, május 31-én vasárnap 15:00 órától a hűtőgépgyári füves pályán.
A mérkőzés előtt egy másik baseballmeccset rendeznek ugyanezen a helyszínen, az NBIII-as Érd Pioneers játszik a Debrecen Tigers ellen 11:00 órától