Magukon kezdik - de velünk folytatják
Az Országgyűlés hétfői ülésén 206 igen, 156 nem szavazat, valamint 1 tartózkodás mellett megszavazta a miniszterek és államtitkárok fizetésének 15 százalékos csökkentését. A döntés értelmében a tárcavezetők jubileumi jutalmat sem vehetnek majd fel. A Fidesz nem támogatta a javaslatot, mert szerintük a felére kellett volna csökkenteni a fizetéseket. A miniszterek és államtitkárok a jövőben nem kaphatnak jubileumi jutalmat. Tavaly 21 minisztériumi vezető összesen 58 millió forint jutalmat kapott különböző jogcímeken. A szakállamtitkárokra sem a fizetéscsökkentés, sem a jutalomelvonás nem vonatkozik. A kormány tagjainak és államtitkárainak jogállásáról szóló törvény elfogadott módosítása szerint, ha az állami vezetőt megbízásának lejárta után 30 napon belül ismét állami vezetővé nevezik ki, akkor pénzben nem válthatja meg addig ki nem adott szabadságát.