Sólyom László tanácsai 2009-re
A gazdasági válság az államfő újévi köszöntőjére is rányomta bélyegét. Sólyom László előre felvett televíziós beszédét azzal kezdte, hogy bizonytalan és válságos év előtt állunk, s ilyenkor bármennyire sajnálatos is, nem lehet hagyományos újévi köszöntőt mondani.
Nem lehet a régi módon kialakítani magunk és családunk számára "a felszínen maradás" stratégiáját, ezért nem kell félni elővenni a meghitt régi szavakat és tanácsokat, amelyeket mindenki megért - hangsúlyozta az államfő,aki szerint elsősorban saját erőforrásaink takarékosabb beosztására, az emberségünk megőrzéséért vállalt felelősségre és a szolidaritástól elválaszthatatlan önállóságra kell törekedni.
Sólyom László szerint indokolt feltenni a kérdést, hogy vajon felrázta-e az egész társadalmat, hogy néhány év alatt minta országból sereghajtókká lettünk. Utalt arra, hogy a világméretű pénzügyi válság és a gazdasági visszaesés azért sújtja különösen Magyarországot, mert a válság súlyosan legyengült állapotban találta az országot.
"A kiút világos meghatározása és az alapvető változások sürgős bevezetése a kormány felelőssége" - jelentette ki, de ehhez rögtön hozzátette: most nem a politikusokhoz, hanem mindenkihez, a "jóakaratú emberekhez" szeretne szólni.
Nincsenek tartalékok
Kár lenne, ha csak azzal törődnénk, ami közvetlenül minket érint - mondta, jelezve: "mindnyájunkat érintő, fontos kérdés, hogy 75.000 vagy 200.000 ember kerül-e utcára, hogy mi lesz a családjukkal. Senkinek sem mindegy, -1 vagy -3 százalék lesz-e a gazdasági növekedés, vagyis magyarán a zsugorodás."
A köztársasági elnök a felszínen maradás személyes és családi stratégiáira rátérve hangsúlyozta, nemcsak a korábbi gazdaságpolitika miatt, hanem azért sem mehet tovább a régi módon minden, mert az országnak nincsenek tartalékai, nincsenek lakossági megtakarítások. "Elköltöttük a pénzünket, sőt jóval többet. Az embereknek pedig a válságban még súlyosabb teher a hitelek törlesztése"
"A legfontosabb tehát a jövőre nézve saját erőforrásaink - pénz, idő, egészség - bölcsebb beosztása (...) Nagy fordulat lehet az életünkben, ha azt keressük, ami valódi szükségleteinket és boldogulásunkat szolgálja" - mondta.
Legyünk öntudatosak
"Az önállóság is nagyon fontos abban, hogy ne törjön össze minket a válság. Ilyenkor mindenki elsősorban magára számíthat - illetve szűkebb környezetére: a családjára, a barátokra. Az önállóság azonban egyszersmind önérzetet is jelent.
Éppen a nehéz időkben szükséges, hogy legyünk öntudatosak, s felelős emberként utasítsuk vissza, ha akár gazdaságilag, akár politikailag ki akarnak használni" - mondta a köztársasági elnök, aki úgy vélekedett, hogy az önállóság ugyanakkor elválaszthatatlan a szolidaritástól, mert azok, akik bíznak egymásban, kölcsönösen megsegítik egymást. ( www.zoom.hu )