Március 27. – II. Rákóczi Ferenc

1676 - ban ezen a napon született II. Rákóczi Ferenc, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem

Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt. Nővére Rákóczi Julianna.
Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát Lipót pártfogásába ajánlotta.
Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte. Zrínyi Ilona második férje, Thököly Imre nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott.
Buda visszafoglalása után, az 1687-es pozsonyi országgyűlésen a rendek kénytelenek voltak lemondani a szabad királyválasztás jogáról, az ellenállási jogról, s kimondták a Habsburgok örökös királyságát. A törökök sikeres visszaszorítása után, megszállták Erdélyt, s különálló tartománykényt csatolták a Habsburg Birodalomhoz. Az ország felszabadításáért folyó harcok terheit a jobbágyságra hárították, ez katonai elszállásolást (porció), és katonák szállítását (forspont) jelentette. Így paraszti elégedetlenség indította útjára a Rákóczi-szabadságharcot (1703-1711).

Rákóczit kérték fel a vezetésre. A nemesség tekintélyes hányada is csatlakozott a felkeléshez. Az 1703-as vetési pátens nagy szerepet játszott a parasztok csatlakozásához. Eszerint ha a parasztok elmennek harcolni, akkor felmentik őket a földesúri jogok alól. 1705-ben Szécsényben tartott országgyűlésen az új államformát rendi konföderációban jelölték meg, II. Rákóczi Ferencet Magyarország vezérlő fejedelmévé választották, s megfogalmazták a Habsburgokkal való kiegyezés feltételeit is. A fejedelem mellett 28 tagú szenátus működött. Hatásköre csak belpolitikai kérdésekre terjedt ki.
1707-ben az ónodi országgyűlésen sikerült Rákóczinak anyagi támogatást szerezni a harcokhoz. Megszavazták a Habsburg-ház trónfosztását és a szabadságharc tartalmára a nemesi adózást. A katonának állt jobbágy mentességet kapott földesúri terhei alól, s ezt már a birtokosok nem nézték jó szemmel. A jobbágyság viszont hajdúszabadságot akart, de nem kapta meg, így egyre kisebb lelkesedéssel vettek részt a harcokban. A szabadságharc hanyatlását Rákóczi 1708-ban a hajdúszabadság megadásával akarta megállítani, de már késő volt. Nagy vereséget szenvednek Trencsénynél, majd 1710-ben Romhánynál. Az új császári fővezér Pálffy János tárgyalásokat kezdett a felkelők megbízottjával, Károlyi Sándorral. Hűségeskü fejében valamennyi felkelőnek kegyelmet ígértek. 1711. április 30-án létrejött szatmári békét Károlyi Rákóczitól kapott felhatalmazás nélkül fogadta el. A fejedelem árulással vádolta Károlyit, hogy Majténynál letette a fegyvert 1711. május 1-jén.
A szabadságharc elbukása után Rákóczi Lengyelországban, Franciaországban majd Törökországban élt, mindig bízva abban, hogy egyszer még csapatok élén visszatérhet Magyarországra. Rodostóban települt le, ebben a Márvány-tenger melletti városban rendezte be új otthonát. Egész kis magyar-gyarmat alakult körülötte. 1735. április 8-án itt hunyt el.
Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyével 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani Szent Benedek-templomban helyezte el – végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé.
Rákóczi hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.