Táskákra vadásznak
Az elmúlt hetek jelentősebb jászsági bűneseteiről Fazekas-Füzesi Nóra. a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense számolt be, aki elmondta: több táskalopás is történt Jászberényben. A Kapitányságon a bejelentések alapján büntetőeljárások indultak lopás és rablás miatt. Az eljárások során a rendőrség látószögébe került egy fiatalkorú személy, aki korábban a Szolnoki Gyermekotthonból szökött meg...
A 14 éves hölgy szökését követően Jászberényben bujkált, a beszerzett adatok alapján több táskalopás bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható volt. Elfogását követően kihallgatásakor öt bűncselekmény elkövetését ismerte be, melyet követően őrizetbe vételére került sor. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az őrizetbe vett személy két fiatalkorú bűntársával együtt követte el a bűncselekményeket. Általában a délelőtti és a délutáni órákban, főként idős áldozatokhoz lépve táskájukat kitépték a kezükből, majd elfutottak, így a táskát a benne lévő értékekkel együtt eltulajdonították. A bűncselekményekkel közel 200.000 Ft. kárt okoztak a sértettek részére.
Jászberény területén az előző elkövetőktől függetlenül hasonló módszerrel követett el bűncselekményeket egy jászjákóhalmi fiatalkorú személy, aki május 14-én két idősebb hölgy táskáját lopta el a benne lévő iratokkal és készpénzzel. A Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ezen ügyekben is nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, melynek eredményeképpen gyorsan eljutottak az elkövetőhöz. A férfi előállítását követően tettét beismerte, az eltulajdonított iratokat a bűncselekmény elkövetése után lakóhelyének udvari WC-jébe dobta. Az elkövető ellen hatóságunknál más bűncselekmények miatt több büntetőeljárás is folyamatban van. Gyanúsítottkénti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került.
Az elmúlt év decemberében is történt két rendbeli hasonló jellegű bűncselekmény a városban. A második eset elkövetésekor a sértett férje az elkövetőt a helyszínen visszatartotta, akit a kiérkező rendőrök elfogtak. A jászfelsőszentgyörgyi férfinak rablás bűntett miatt kell felelnie.
Ezen ügyek kapcsán kérem a lakosokat, amennyiben egyedül közlekednek táskájukra, értékeikre fokozottan vigyázzanak. Csak annyi készpénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van. Járjanak nyitott szemmel, ha ilyen jellegű cselekményt észlelnek siessenek a sértett segítségére és azonnal értesítsék hatóságunkat! Ez alapja lehet egy gyors és eredményes elfogásnak.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges