Jó félévre számítanak a berényi focisták

Január második felében járunk, hideg az idő, de ennek ellenére készülődni kell a focistáknak is a tavaszi pontvadászatra. Nemrég Jánoshida focicsapatánál „néztünk szét”, most a jászberényi alakulat háza táján érdeklődtem Váczi Gyulától, a labdarúgó csapatot működtető Kft. egyik tulajdonosától, akitől megtudtuk, hogy idén e hét hétfőjén találkoztak először a játékosokkal. Egy kis beszélgetés után elkezdték az edzéseket, a hónap végén pedig már, felkészülési mérkőzéseket is rendeznek. És nagyon bíznak benne, hogy jó félévet tudnak produkálni tavasszal...

-Úgy hallottuk, elég nehézkesen sikert működtetni idáig ezt a Kft.-ét.

-Igen így van. Sok kritika ért bennünket az ősszel, ezért elgondolkodtunk azon, hogy miképpen folytassuk. Más befektetőt nem találván, nem akartuk cserbenhagyni a csapatot. Ha elálltunk, volna a további működtetéstől, büntetésképpen a megyei II. osztályba „száműzték” volna a gárdát. Ezt nem akartuk, ezért Molnár Ferenc társammal úgy döntöttünk, hogy a tavaszi szezont végig visszük, ugyan ezekkel a feltételekkel.
A szezon befejeztével viszont teljesen át kell alakítani, új formába kell helyezni Jászberény labdarúgását. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben ui. borzasztó nehéz legalább 24 millió forintot „szerezni” az NB III-as szerepléshez.Most tavasszal továbbra is biztosítjuk a játékosok járandóságát, tehát rajtunk nem múlik majd a jobb szereplés. Azt mindenki tudja, elmondtuk a játékosoknak is, hogy ilyen produkció – ami az ősszel volt - kevés lesz, ehhez sokkal jobb hozzáállás kell az Ő részükről is, még egyszer mondom, mi biztosítjuk a feltételeket.

- A téli pihenő egyben átigazolási időszakot is jelent. A Jász Sport FC-nél lesz változás a labdarúgó keretet illetően?

- Úgy gondolom, hogy nem igazán lesz mozgás, talán Hamar Ádám távozik a csapattól. Ez sem biztos még, egyelőre Diósgyőr „teszteli” Ádámot, és ha elégedettek lesznek vele, akkor távozik majd közülünk. De az is elképzelhető, hogy a tavaszt még nálunk játssza végig, és ősszel kezd új csapatánál.

- Ha Hamar Ádámnak sikerül Diósgyőrbe kerülni, őt ki fogja helyettesíteni?

- Ez igen nehéz kérdés, ezen már mi is törtük a fejünket. Egyrészt ezen időszakban nagyon nehéz új játékost szerződtetni, hiszen félidőben szinte mindenki le van kötve valamelyik klubnál. Másrészt mindenkinek tudomásul kell venni, hogy ma már egészen másképp működik egy játékos „idecsalogatása”. A régi szép időkben a játékos kapott lakást, állást és neki természetesen „csak” a focira kellett koncentrálnia. Ma erre már nem jut pénz, nagyon örülnénk, ha valaki vagy valakik, állást tudnának biztosítani egy-egy ideérkező játékosnak, de ilyen vállalkozó szinte nincs, vagy ha van az nagyon ritka, mint a fehér holló. Pl. a múlt héten Önök által is idézett Sziráki Károly ilyen Jánoshidán. Bár ez ügyben egy kicsit szkeptikus vagyok, hiszen láttunk már fellángolást máshol is, főleg Jászapátin, de a vége újra a megyei I. osztály lett. Én szívből kívánom, hogy Jánoshidán a terv sikerüljön és végre a Jászságról elmondható legyen, - remélhetőleg hosszabb távon is - hogy van egy remek focicsapata.

- Nem kerülhetem ki a régen húzódó balassagyarmati óvást, most hol tart az ügy?

- Január 12.-re volt kitűzve az újabb tárgyalás, de ügyvédünk elfoglaltsága miatt ez is elmarad. Elég bonyolult ez az ügy, sokan hibáztak ebben a kérdésben, őszintén mondom, hibáztunk mi is. Hibázott az utánpótlás vezetése is, hogy nem számolt be időben nekünk a kiállításról, de hibázott a megyei szövetség is, mert sokáig nem vette napirendre az ügyet. Mindezeket figyelembe véve gondoltuk mi úgy, hogy három hét eltelte után, már játék lehetőséget adunk a fiatalembernek. Ezek után egy kompromisszumos megoldás lenne az igazságos.

- A megfelelő felkészülés után következnek, az un. edzőmeccsek. Le vannak már kötve a mérkőzések?

- Igen, a felkészülési meccsek időpontjai és az ellenfelek ismertek. Szerencsére Jászberény rendelkezik műfüves pályával, így minden edzőmeccsünket idehaza játszhatjuk. Január 30.-án szombaton 11 órától lesz az első, a megyei I. osztályban szereplő Jászfényszaru ellen.

Váczi Gyula elmondta még, hogy összesen hét csapattal állapodtak meg a felkészülési mérkőzéseket illetően. Fényszaru mellett, többek között Jánoshida, Nagyréde, Heves focistáit látják majd vendégül. A pontos időpontokat természetesen „időben” közöljük olvasóinkkal.