A Rozsomákok csak nézik
2010.04.24-én (most szombaton), 15 órai kezdettel Jászberényben csap össze egymással a Szolnok Soldiers és az Újpest Bulldogs első osztályú, amerikai futball csapata.
A szolnokiak pályabérlési problémái miatt adódott a lehetőség, hogy végre felhőtlenül szurkolhassunk végig egy tojásfoci meccset a Rozsomákok pályáján - az Állatkert mellett – anélkül, hogy bárkinek is tövig kellene rágnia a körmeit, miközben a Wolverines-ért izgul. Nagy mérkőzésre van kilátás, hiszen a szolnokiak a kezdetektől erősítik az első osztály mezőnyét, míg az újpestiek ez évtől már egy óriási szakmai rutinnal rendelkező amerikai edző irányításával vágnak neki a bajnokságnak.
Mindkét csapatnak ez lesz idei első mérkőzése, és mivel a sorsolás úgy hozta, hogy a jászberényiek egyébként biztosan nem találkoznak egyik csapattal sem a szezon alapszakaszában, így mindenki számára adott a lehetőség, hogy kényelmesen, mindenféle utazgatás nélkül tekinthesse meg olyan csapatok mérkőzését, akiket egyébként csak nagy távolságok megtétele árán vehetnének szemügyre, és akik – nem mellesleg – igen nagy játékerőt képviselnek a hazai első osztályban. Izgalmas meccs várható!
Gyere és szurkolj Te is a számodra szimpatikusabb csapatnak!
A Rozsomákok biztosan ott lesznek! ;)
A belépés ez esetben is díjtalan, a helyszínen most is büfé üzemel, a jó
zene, és a hangulat pedig garantált!
Szolnok Soldiers –Újpest Bulldogs
Jászberény, 2010.04.24. (szombat)
Gorjanc Ignác sétány 5. (Állatkert melletti focipálya)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges