Események

Szűrés esemény kategóriák szerint
2010.06.20.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

Kezdés: 2010 jún 20 19:00

Diósi Tamás orgonaművész, ZENETANÁR hangversenye a Ferences Templomban.

A belépés díjtalan.

Adományokat a templom felújítására köszönettel elfogadnak.

2010.06.21.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

2010.06.22.

Kezdés: 2010 jún 22 18:00
Vége: 2010 jún 22 19:30

A Déryné Vegyeskar kezdeményezésével 2010. június 22-én kedden 18.00 órakor jótékonysági hangverseny lesz a Déryné Művelődési Központ dísztermében a jászsági árvízkárosultak megsegítésére.

Fellépnek:

Déryné Vegyeskar

Főtemplom énekkara

Harmónia Óvónői Kamarakórus

Jászsági ÁFÉSZ Székely Mihály Kórusa

Lehel Vezér Gimnázium Férfikara

A belépés díjtalan. Adományokat, felajánlásokat a szervezők köszönettel várnak.

2010.06.23.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

2010.06.24.

2010.06.25.

2010.06.26.

2010.06.27.

2010.06.28.

2010.06.29.

2010.06.30.

Kezdés: 2010 jún 30 18:00

a Jász Múzeumban.

A Lituus Rézfúvós Quintett már több alkalommal volt a város vendége.
Jártak Európa több országában, versenyeztek és felléptek Chicagóban, New York-ban, Koreában is.
Az esti szórakoztató műsoruk igazi csemegéket is tartogat.

Belépődíj: 500.- Ft

2010.07.01.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

2010.07.02.

2010.07.03.

Kezdés: 2010 júl 3 18:00

REGIONÁLIS KÓRUSTALÁLKOZÓ a Déryné Művelődési Központ Lehel Klubjában.

Fellépnek:

Füzi Elek Vegyes kar - Ceglédbercel

Karnagy: Kövesdiné Szilveszter Alice

Városi Vegyes Kórus - Ózd

Karnagy: Nagy Károlyné Dodó Katalin

Jászsági ÁFÉSZ Székely Mihály Kórusa - Jászberény

Karnagy: Cs. Nagyné Turi Márta

2010.07.04.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

2010.07.05.

2010.07.06.

2010.07.07.

Kezdés: 2010 júl 7 10:00

GYÕRBÍRÓ ENIKŐ keramikus KIÁLLÍTÁSA ÉS JÁSZSÁGI HÍMZÉSEK a Déryné u. 6. alatt.

Megnyitó: július 7. (szerda) 16.00 óra

Látogatható:

hétköznap 10.00-17.00 óráig
szombat 10.00-13.00 óráig
vasárnap zárva

2010.07.08.

2010.07.09.

Kezdés: 2010 júl 9 21:00

Déryné Vegyeskar nyáresti szerenádja a Déryné Művelődési Központ előtt.

2010.07.10.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

GYÕRBÍRÓ ENIKŐ keramikus KIÁLLÍTÁSA ÉS JÁSZSÁGI HÍMZÉSEK a Déryné u. 6. alatt.

Megnyitó: július 7. (szerda) 16.00 óra

Látogatható:

hétköznap 10.00-17.00 óráig
szombat 10.00-13.00 óráig
vasárnap zárva

2010.07.11.

Kezdés: 2010 júl 11

Nemzetközi Ifjúsági Eszperantó Nyelvi Tábor

2010 július 11 - 17-ig nyelvi tábort rendezünk a Gyerektáborban. A tábor díja 27.500 Ft, ami magában foglal napi 3-szori étkezést, szállást, programokat. Délelőttönként az eszperantó nyelv tanulása kezdő- és haladó szinten külföldi oktatók vezetésével. A délutáni programok is eszperantó nyelvi környezetben lesznek. Hétvégén megmérettetheted magad a próbanyelvvizsgán! Lehet jönni ott alvás nélkül is. Bővebben itt: http://ijl.atw.hu

2010.07.12.

2010.07.13.

2010.07.14.

2010.07.15.

Kezdés: 2010 júl 15 10:00

Helyszín: Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Ház
 
Az áramgyűjtők jászberényi csoportjának tárlatán fém- és papírpénzek, emlékérmék kerülnek bemutatásra. A bélyeggyűjtés MORVA LÁSZLÓ szolnoki gyűjtő 40 éves munkásságának két területébe engednek betekintést.

1. Magyar Királyi Hadosztályok hadtörténete és tábori postája az
I. Világháborúban
2. Földrajzi felfedezések a tengereken és óceánokon

Rendező: „JÁSZ" Ifjúsági Bélyegkör
 
Megnyitó: 2010. június 15. (kedd) 10.00 óra

Megnyitja és gyűjteményéről szól: Morva László

Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig

2010.07.16.

Kezdés: 2010 júl 16

Jászberény és környéke Ipartestület Székháza (Petőfi út 1.)

„Tájtól az aktig" - KIBÉDI ÖRS FOTÓKIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: július 16. (péntek) 17.00 óra

Megnyitja: Baráth Károly a 2009. év fényképészmestere

Közreműködnek:

Németh Renáta - vers
Shilla és Habybi tánccsoport

Látogatható: 10.00-18.00 óráig

Kezdés: 2010 júl 16 19:00
-
2010.07.17.

Vége: 2010 júl 17 13:00

GYÕRBÍRÓ ENIKŐ keramikus KIÁLLÍTÁSA ÉS JÁSZSÁGI HÍMZÉSEK a Déryné u. 6. alatt.

Megnyitó: július 7. (szerda) 16.00 óra

Látogatható:

hétköznap 10.00-17.00 óráig
szombat 10.00-13.00 óráig
vasárnap zárva

Kezdés: 2010 júl 11
Vége: 2010 júl 17

Nemzetközi Ifjúsági Eszperantó Nyelvi Tábor

2010 július 11 - 17-ig nyelvi tábort rendezünk a Gyerektáborban. A tábor díja 27.500 Ft, ami magában foglal napi 3-szori étkezést, szállást, programokat. Délelőttönként az eszperantó nyelv tanulása kezdő- és haladó szinten külföldi oktatók vezetésével. A délutáni programok is eszperantó nyelvi környezetben lesznek. Hétvégén megmérettetheted magad a próbanyelvvizsgán! Lehet jönni ott alvás nélkül is. Bővebben itt: http://ijl.atw.hu

Helyszín: Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Ház
 
Az áramgyűjtők jászberényi csoportjának tárlatán fém- és papírpénzek, emlékérmék kerülnek bemutatásra. A bélyeggyűjtés MORVA LÁSZLÓ szolnoki gyűjtő 40 éves munkásságának két területébe engednek betekintést.

1. Magyar Királyi Hadosztályok hadtörténete és tábori postája az
I. Világháborúban
2. Földrajzi felfedezések a tengereken és óceánokon

Rendező: „JÁSZ" Ifjúsági Bélyegkör
 
Megnyitó: 2010. június 15. (kedd) 10.00 óra

Megnyitja és gyűjteményéről szól: Morva László

Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig

Jászberény és környéke Ipartestület Székháza (Petőfi út 1.)

„Tájtól az aktig" - KIBÉDI ÖRS FOTÓKIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: július 16. (péntek) 17.00 óra

Megnyitja: Baráth Károly a 2009. év fényképészmestere

Közreműködnek:

Németh Renáta - vers
Shilla és Habybi tánccsoport

Látogatható: 10.00-18.00 óráig

Kezdés: 2010 júl 17 08:00

Kezdés: 2010 júl 17 09:00

Helyszín: Margit-sziget
Rendező: Jászsági Vendéglátók Egyesülete

Információ: Bobák József, 30/316-22-47

Kezdés: 2010 júl 17 20:30

Hét, 2010-06-14 12:20 - Birjan
Start: 2010-07-17 20:30
End: 2010-07-17 22:30

Helyszín: Szabadtéri Színpad

TÁNCDALFESZTIVÁL anno…
A 60-as - 70-es évek slágerei

Fellépnek:

Harangozó Teri
Mary Zsuzsi
Zalatnai Sarolta
Páyer Öcsi

Műsorvezető: Torda Ferenc

Belépődíj: 1.500.- Ft

2010.07.18.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

Kezdés: 2010 júl 15 10:00
Vége: 2010 júl 18 18:00

Helyszín: Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Ház
 
Az áramgyűjtők jászberényi csoportjának tárlatán fém- és papírpénzek, emlékérmék kerülnek bemutatásra. A bélyeggyűjtés MORVA LÁSZLÓ szolnoki gyűjtő 40 éves munkásságának két területébe engednek betekintést.

1. Magyar Királyi Hadosztályok hadtörténete és tábori postája az
I. Világháborúban
2. Földrajzi felfedezések a tengereken és óceánokon

Rendező: „JÁSZ" Ifjúsági Bélyegkör
 
Megnyitó: 2010. június 15. (kedd) 10.00 óra

Megnyitja és gyűjteményéről szól: Morva László

Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig

Jászberény és környéke Ipartestület Székháza (Petőfi út 1.)

„Tájtól az aktig" - KIBÉDI ÖRS FOTÓKIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: július 16. (péntek) 17.00 óra

Megnyitja: Baráth Károly a 2009. év fényképészmestere

Közreműködnek:

Németh Renáta - vers
Shilla és Habybi tánccsoport

Látogatható: 10.00-18.00 óráig

Kezdés: 2010 júl 18 15:00

Hét, 2010-06-14 12:37 - Birjan
Start: 2010-07-18 15:00
End: 2010-07-18 19:00

Helyszín: Déryné Művelődési Központ előtt
Esõ esetén: DMK Ifjúsági Ház (Becsrényi út 1/A.)

JÁSZSÁGI DALOSTALÁLKOZÓ népdalkörök műsora

2010.07.19.

Május 13. 18 óra
A Mediawawe elmúlt 20 évének legjobb filmjei
A győri Mediawawe Fesztivállal közös rendezvény

Május 27. 18 óra
Aranycsitkó – a magyarság lótisztelete
Molnár V. József előadása

Május 28. 18 óra
Fehérlófia – A magyar tánc szakrális alapjai
Born Gergely előadása

Június 3. 18 óra
Lehel Vezér Gimnázium előadása

Június 13. 13 óra
Tánciskolai vizsgabál

Június 14. 10 óra és 12 óra
Csodálatos Lolo avagy Telefonfülke-blues
Atlantisz Társulás, Szolnok

Július 30. 20.30 óra
Charley nénje
A Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház előadása
Főbb szerepekben: Hűvösvölgyi Ildikó, Kautczky Armand
Rendező: Háda János

Augusztus 13. 20.30 óra
Én és a kisöcsém
A Körúti Színház előadása
Rendező és főszereplő: Koltai Róbert

Jászberény és környéke Ipartestület Székháza (Petőfi út 1.)

„Tájtól az aktig" - KIBÉDI ÖRS FOTÓKIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: július 16. (péntek) 17.00 óra

Megnyitja: Baráth Károly a 2009. év fényképészmestere

Közreműködnek:

Németh Renáta - vers
Shilla és Habybi tánccsoport

Látogatható: 10.00-18.00 óráig

2010.07.20.

Tartalom átvétel