Győzelemmel kezdtek a focisták (megyei eredmények)

Jászberény felnőtt csapata megkezdte a pontvadászatot a labdarúgó megyei I. osztályban. Nos, a bemutatkozás igen jól sikerült, hiszen idegenből hozták haza a három pontot.

Azt már korábban hírül adtuk, hogy Jászberénynek újra van felnőtt focicsapata a Nagyivánnal történt un. fúzió révén. A múlt héten - már „éles” meccsen - a megyei Magyar Kupában mutatkozott be az Eszes Kornél által vezetett alakulat, akkor Tiszapüspökin győztek 4-2 arányban, ma délután (aug.18.) pedig, már bajnoki meccsen, Újszászon nyertek:

Újszász - NKSE Jászberény 0-3

Úgy látszik, hogy Litkei Barna ismét magával vitte góllövő cipőjét, hiszen - a kupameccs után - a szombati találkozón is mattolta tudta a vendéglátók kapusát, Kaló Gábort a 16. percben.
Az első játékrészben nem is esett több gól, sőt a 2. játékrészben is igen sokáig kellett várni, amíg megzörrenjen valamelyik háló. Szerencsére ez újból a vendéglátók térfelén történt, ui. a berényi „gólfelelős” Litkei Barna ismét a hálóba talált. Mindez a 72. percben történt, aztán a csereként beállt Domán Tamás is feliratkozott a góllövő listára az utolsó előtti percben, így kialakítva a 3-0-ás berényi győzelmet.

A kezdőcsapatban: JUHÁSZ TIBOR - NAGY GÁBOR, LITKEI BARNA, LUKÁCSI LÓRÁNT, TORBA MILÁN, HÁJOS NORBERT TÓTH MÁRK, GACS GERGŐ, NAGY CSABA, LÁSZLÓ KRISZTIÁN és NÉMETH NORBERT kapott helyet, majd csereként pályára lépett még: SZERENCSI JÓZSEF, NAGY FERENC és a góllövő DOMÁN TAMÁS.

További eredmények:
KARCAG - JÁNOSHIDA 1-1
SZAJOL - TISZAFÜRED 1-4
MEZŐTÚR - TÚRKEVE 3 -4
KISÚJSZÁLLÁS - TÖRÖKSZENTMIKLÓS 0 -1
FEGYVERNEK - CSÉPA 3-2
TISZASAS - MARTFŰ 3-1
JÁSZÁROKSZÁLLÁS - NAGYKÖRŰ 5-2

A következő héten, szombaton már, hazai pályán mutatkoznak be a fiúk, amikor 16 óra 30 perces kezdéssel, Mezőtúrt látják vendégül.

A megyei II. osztályban is elkezdődött a küzdelemsorozat, ahol a hétvégén az alábbi eredmények születtek:

TISZASZENTIMRE - ZAGYVARÉKAS 0-4
JÁSZBOLDOGHÁZA - RÁKÓCZIFALVA 2-4
KUNSZENTMÁRTON - TISZAPÜSPÖKI 4-2
KUNHEGYES - JÁSZLADÁNY 7-2
PUSZTAMONOSTOR – JÁSZFÉNYSZARU 2-2
JÁSZKISÉR – TISZAJENŐ 4-0
JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY – TISZAFÖLDVÁR 1-2
SZÁSZBEREK – CIBAKHÁZA 1-2

Fotó: Hoffer András