Ha a kapufákért is járna pont…

Jászberény labdarúgó csapata lejátszotta első hazai bajnoki mérkőzését, a megyei I. osztályban. 85 perc elteltével úgy nézett ki, hogy ismét bezsebeli a három pontot a berényi alakulat, ám a vendégek ezt másképp gondolták.

Két újonc találkozója zajlott szombat délután a jászberényi labdarúgó stadionban. Mint tudjuk a hazai gárda Nagyiván „segítségével” indulhatott a megyei elit osztályban, a mezőtúri legények pedig a Kunság csoport 2. osztályának bajnokaként kergetik a labdát a legjobbak között.
Az első félidő elején kicsit nagyot néztek a hazai drukkerek, akik majd két év után, voltak vagy 250-en, az első hazai bajnoki meccsen. Történt ui. hogy 10 perc elteltével, a vendégcsapat 7-se, Bíró Balázs talált be Juhász Tibor hálójába, 0-1. Szerencsére nem sokáig kellett izgulniuk, ui. Tóth Márk révén egyenlített a hazai alakulat, 1-1. További helyzeteket is kidolgoztak Eszes Kornél „fiai”, és a sok közül az egyiket Hájas Norbi gólra is váltotta, amikor egy ragyogó átadás után, nagyszerűen helyezett a vendégek kapujába, így máris 2-1 ide.

A második játékrészben ugyan a vendégek jobban rákapcsoltak, de továbbra is mezőnyfölényben játszottak a berényi fiatalok. Egy alakalommal Tóth Márk már csak a kapussal állt szemben, de Török valahogy lehalászta a lábáról a labdát. Majd továbbra is Fortuna sietett segítségül a vendégportásnak, hiszen két alkalommal is a kapufán csattant a labda, de az a mezőnybe pattant vissza. A sok kimaradt helyzet megbosszulta magát, és egy beívelt labda után, Juhász Tibor által őrzött háló zörrent meg, 2-2.

A berényi srácokat „felrázta” a gól, ismét sok helyzetet dolgoztak ki, de ismét csak a kapufát találták telibe, így az eredmény már nem változott.
Egyénileg úgy látszott képzettek "fiaink", ha még jobban összeszoknak sok borsot törhetnek az ellenfelek orra alá, a hazai publikum legnagyobb örömére.

NKSE Jászberény – Mezőtúr 2-2

A berényi csapat: JUHÁSZ – TORBA, NAGY G., SZANYI, LITKEI - NÉMETH N., LUKÁCSI, LÁSZLÓ K., DOMÁN - TÓTH M., HÁJOS N. összeállításban kezdett, majd SZERENCSI, VARGA, GACS és NAGY CSABA is játéklehetőséget kapott.

Eszes Kornél nyilatkozata: A játékosaimat csak dicsérni tudom, hiszen akartak, küzdöttek és a meccs nagyobb részében jól is játszottak, ám rendkívül gyenge helyzetkihasználásunknak köszönhetően mégsem sikerült megnyernünk a meccset. Sajnálom, hogy a lelkes szurkolóinknak nem sikerült győzelemmel bemutatkoznunk, pedig megérdemelték volna. Két nagyon nehéz mérkőzés következik idegenben, ezeken kell majd visszaszereznünk a most elhullajtott pontokat.

További eredmények:
NAGYKÖRŰ – KARCAG 2-1
TÖRÖKSZENTMIKLÓS – TISZASAS 1-0
MARTFŰI – FEGYVERNEK 3-1
TISZAFÜRED – ÚJSZÁSZ 4-2
TÚRKEVE - JVSE ROSENBERGER 2-0
KISÚJSZÁLLÁSI – JÁNOSHIDA 3-2
CSÉPA – SZAJOL 2-2

Folytatás a jövő szombaton, Túrkevén, akik két győzelemmel rendelkeznek.

A megyei II. osztály eredménye:

JÁSZLADÁNY – TISZASZENTIMRE 3-2
CIBAKHÁZI NKSE – KUTE 2-2
TISZAPÜSPÖKI – JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY 5-2
TISZAFÖLDVÁR – JÁSZKISÉR 0-2
RÁKÓCZIFALVA – PUSZTAMONOSTOR 3-1
TISZAJENŐ - JÁSZBOLDOGHÁZA 4-4
ZAGYVARÉKAS - SZÁSZBEREK 5-0
JÁSZFÉNYSZARU -KUNHEGYES 1-4

Fotó: Hoffer András