Jánoshidán már felszállt a füst! Jászberényben …?

Az elmúlt napokban főleg a jászsági focidrukkerek megkülönböztetett figyelemmel kísérték a jászberényi és a jánoshidai labdarúgó csapat készülődését a tavaszi idényre. Aggodalmuk nem volt alaptalan, hiszen mindkét NB III-as alakulat háza tájáról érkező hírek, borúlátásra adtak okot.

Pénteken este, aki 18 óra körül, kilátogatott a jászberényi műfüves labdarúgó pályára, bizonyára örömmel konstatálta, hogy a jánoshidai focisták készülődnek, melegítenek a Heves elleni edzőmeccsre. Ez mindannyiunk számára azt jelentette, hogy Jánoshidán már felszállt a füst, azaz gőzerővel készülődnek a tavaszi megmérettetésre.
Az már korábban napvilágot látott, hogy Lajkovics János váltotta Szabó Imrét a kispadon. Róla tudjuk hogy az ősszel oszlopos tagja volt a hidai gárdának és most, mint szakvezető próbálja kihúzni a kátyúból a jánoshidai együttest.

- Úgy néz ki Jánoshidán a labdarúgással kapcsolatban, rendeződtek dolgaink. Kicsit későn, de elkezdtük a felkészülést és ma este már egy másik NB III-as gárdával, Hevessel játszunk, hogy valamelyest összerázódjon a szinte új csapatunk. A régi, azaz az őszi gárdából maradtak néhányan, pl.: Ulviczki Attila, Ábel Péter, Pelles András, Nagy Attila és Molnár János is. Új játékosként érkezett hozzánk Kóczián Dávid Hevesről, aki csatárként szerepel majd. Továbbá Egerből Stadler Máté, Szakály Dániel (kapus) és Forgács Dániel. Többen is vannak még itt próbajátékon, ill. előrehaladott tárgyalásaink vannak egy szlovák II. osztályú klubbal. Ha minden jól megy a szomszéd országból, két játékos érkezik majd hozzánk – mondta el Lajkovics János, Jánoshida újdonsült edzője.
Azt is megtudtam még a szakvezetőtől, hogy - mivel a jánoshidai labdarúgó pálya a belvíz miatt nem készült el - minden mérkőzésüket a megyeszékhelyen, a műfüves pályán játsszák. Az utolsó két meccsüket pedig, – mivel Szolnokon foglalt lesz a pálya – Jászberényben rendezik majd.
A rend kedvéért a focimeccs eredménye: Jánoshida - Heves 2-6, de ebből bármiféle következtetést levonni felesleges.
----------------------------------------------------
Nos úgy néz ki Jánoshidán tehát, rendeződtek a dolgok, de mi lesz a jászberényi focicsapattal? Tettem fel a kérdést szombat délután Váczi Gyulának, a csapatot működtető Kft. egyik tulajdonosának.
- Még most sem tudok pontos információval szolgálni, hiszen Jászberény Önkormányzata még nem közölte hivatalosan, hogy milyen nagyságrendű támogatást tud részünkre biztosítani. Csapatunk viszont tovább gyengült, hiszen Gulyás László is eltávozott, Ő Hevesre igazolt (középső védőt játszott hida ellen, szerk). A többiek viszont maradtak és együtt várjuk a pénzügyi támogatás napvilágra kerülését – mondta el a Jász Sport Kft. egyik tulajdonosa.

A támogatás nagyságrendjét tehát továbbra is homály fedi, viszont a másik kérdés, biztatónak látszik. Mégpedig az, hogy Váczi Gyula és az utánpótlás - nem éppen felhőtlen - viszonya rendeződni látszik, hiszen szombaton délután, a JSE ifi kispadján figyelte, az Eszes Kornél által dirigált U20 –as gárdát. A pályán lévő játékosok közül többen a nagy csapatban is játszanak, tehát biztos összejön(ne) a tavaszi NB III-as csapat. A JSE U20 -as legényei egyébként egy jó kis hajtós meccset játszottak a kecskeméti fiatalokkal, és 1-0 arányban győztek.

Ha már fentebb Szabó Imrét említettem, vele kapcsolatosan egy hír, Ő lett a szakvezetője az árokszállási labdarúgó csapatnak.
Edzőmeccsük szombati eredménye: Jászárokszállás - Jászkisér 1-1.

A jászberényi foci jövője nagyon sok embert foglalkoztat egyébként, hiszen soha nem látott számban kattintottak olvasóink az elmúlt heti írásunkra. Remélhetőleg a következő hétvégére minden világos lesz, és a Jászság fővárosában is olyan irányt vesz majd a folytatás, mint Jánoshidán.

A hátralévő menetrend: szerdán Jászberény – Heves, a jövő szombaton 11 órától pedig Gyöngyös lesz az edzőpartner. Az NB III –as rajt pedig, március 5. szombaton kezdődik, remélhetőleg jászberényi részvétellel.