Nem tudta már motiválni a csapatot

Vígh Tibort, a JSE (volt) labdarúgó edzőjét is megkérdeztük lemondása körülményeiről...

Mi az igazi ok a lemondásodnak?

Nincsen ebben semmi titok. Mindenki tudja, hogy februárban milyen állapotban vettem át a csapatot. Sokszor volt, hogy csak nyolc játékossal edzettünk, hisz – az ismert körülmények miatt – sokan eltávoztak a csapattól. Természetesen kerestük a megfelelő játékosokat, főleg támadókat. Meg is egyeztünk három játékossal, akik közül ketten az NB II-ből, egy fő pedig az I. osztályból tett ígéretet az ideigazolásra. Ám valami oknál fogva, mindhárman lemondták az idejövetelüket az utolsó pillanatban. Ezért kényszerűségből mások után kellett nézni nagyon gyorsan. Mivel alig maradt idő – az átigazolási idő lejárta miatt – nem sikerült már úgymond ütőképes játékosokkal erősíteni.
Ennek ellenére feladat az volt induláskor, hogy maradjunk bent a 2. vonalban, ami természetes. Nagy lendülettel vágtunk neki a bajnokságnak, de a sérülések miatt, nagyon kevesen voltunk. Rosszul kezdtünk, öt mérkőzésből egy pontot szereztünk. Ilyenkor egy edzőnek illik felajánlani lemondását, amit meg is tettem. A vezetők nem engem hibáztattak és mondták, hogy várjunk a dologgal. Ezután következett három sikeres meccs, majd ezután megszakadt valami. A hét elején ezért újra felajánlottam a lemondást. Mondtam a vezetőknek és a játékosoknak is, hogy ha én vagyok az oka a sikertelenségnek, máris odébb állok, hiszen ettől többet én már nem tudok hozzátenni. A vezetők arra kértek, hogy addig maradjak, amíg nem sikerül utódomat megtalálni. Ez péntekre végül is meg-oldódott, így még aznap, békésen harag nélkül elváltak útjaink.

Mennyire ismered utódodat, Török Józsefet?

Abszolút nem ismerem, azt tudom, hogy nagyon jó játékos volt, de nem emlékszem edzői tevékenységére, de ettől természetesen lehetett. Ha jól tudom vezetőként dolgozott talán Tatabányán az utóbbi időben.

Van még a csapatnak sansza a bent maradásra?

Természetesen van. Nyilván az új edzőnél kettőzött erővel küzdenek majd a játékosok de, hogy ez meddig tart, azt nem tudni. Én tiszta szívemből kívánom, hogy bent maradjanak a srácok az NB II-ben. Öt meccs még hátravan, lehet javítani.

Reméljük a berényi focisták vasárnap délután megteszik az első lépést a benn-maradás felé. Ehhez Baktalórántházát kell legyőzniük a városi stadionban. A kiesési rangadó, 18 órakor kezdődik.