Közélet

Mesterhármasra készülve...- Az MSZP ismét Dr. Gedei Józsefet indítja a parlamenti helyért

Harmadszor is Dr. Gedei József lesz a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje Jász-Nagykun-Szolnok megye 1.sz. választókerületében - jelentette be ma délelőtt Balogh Béla a szocialisták jászberényi elnöke. Nyolc évnyi munkája és az elért sikerei alapján Dr. Gedei méltó az újabb bizalomra, ezt az álláspontot képviselték a jászsági alapszervezetek. Mint többek között elhangzott most sem számítanak személyeskedő, durva kampányra, bár ez a reményük eddig nem mindig jött be. Részletes beszámolónkat az alábbiakban olvashatják: >

Híd, emberek…

- Nagy segítség ez, mert, hogy egy darabig nem volt, most éreztük csak, mekkora kerülőt kell tenni, hogy átjussunk - lépett Tamás Zoltánhoz egy környékbeli, ajkán a hála szavaival. A dicsérő szó mindig melengeti a lelket - annál jobban tán csak a forralt bor. A városfejlesztési bizottság elnöke sejtheti ezt, ezért ő ez utóbbival kedveskedett mindazoknak, akik szerda délután, a tocsogós idő ellenére is felkeresték az ideiglenesen kiépített Csók utcai hídfőállást, melynek középpontjában a gázrezsóval szinten tartott forralt boros és forró teás edények álltak. Ezen a napon azonban mégsem a fazekak voltak a főszereplők. >

Táplálék testnek és léleknek

Így dúdolgattam én, gyermekhittel, bátran, a 2009-es év szép karácsonyában - szálltak fel Ady kissé aktualizált sorai a Sün Sámuel óvodások szederszín ajkairól. Valószínű, hogy mikor szegények gyakorolták a műsort, melyet a város Mindenki Karácsonyán terveztek előadni, nem számítottak ilyen időjárásra, hiszen akkor biztosan letudták volna egy rövid karácsonyi dalocskával az egészet. A szombat délelőtt azonban cudar hideggel köszöntött Jászberényre... >

Jászberény egy jó hely

Évzáró sajtótájékoztatóra hívta össze az újságírókat Jászberény város polgármestere. Bár a tájékoztató összehívásakor úgy volt, hogy a testület által akkor még nem támogatott helyi autóbusz közlekedés lesz a fő téma, annak rendeződésével - hiszen a képviselők egy soronkívüli ülésen mégiscsak megszavazták azt - inkább egy rövid vissza- és előretekintésre vállalkozott városunk első embere. >

Folyik a pénz

A csütörtöki soronkívüli ülésen döntött Jászberény képviselő-testülete a jövő évi ivóvíz és szennyvízszolgáltatás díjairól is. 2010 január 1-től köbméterenként (az eddig 246 Ft helyett) 265 Ft (212 Ft + áfa) lesz az ivóvíz ára . >

Második nekifutásra buszra szálltunk

Nem tartotta sokáig bizonytalanságban az utazni vágyó közönséget a berényi képviselő-testület és két nappal azután, hogy a támogató szavazatok elégtelen száma miatt bizonytalanná vált a jövő évi helyi tömegközlekedés, ma délelőtt újra összeültek a városatyák és -anyák. >

Bírjuk-e busszal?

A jövő titka, hogy január 1-től elindulnak-e a helyi buszjáratok Jászberényben, hiszen a város képviselő-testülete tegnapi ülésén nem támogatta azt a szerződést, melynek alapján a településnek a jelenlegi menetrend és útvonal biztosításához a jövőben évi 28 és fél millió forinttal kellene hozzájárulnia. Ez az összeg a tervezett új járatok és menetrend majdani kialakítása esetén évi 63 millió forintra rúgna. >

Zászlót kaptak a várostól

A Fegyveres Szervek Nyugállományú Tagjainak Klubja életének jelentős állomásához érkezett, hiszen Jászberény város Önkormányzata zászlót adományozott a Klubnak. >

Ülésezik a berényi képviselő-testület

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselőtestülete december 15-én 9.00 órai kezdettel tartja soros ülését, ahol az előzetes tervek szerint a következő témák szerepelnek majd a napirenden >

Jövőre látványos beruházások indulnak

Bár mindjárt itt az év vége, a városfejlesztés terén bizony még december hátralévő napjaira is jut tennivaló. Előtte vagyunk például még egy hídavatásnak, hiszen a Csók utcai híd ügye most már valóban a célegyenesbe fordul. A késlekedés oka pedig az volt, hogy a híd korlátjának felújítása helyett, a lecserélését kellett elvégezni, annak rossz állapot miatt. Ez a költségkeretet ugyan nem növelte, de időben tolódott a híd befejezése – ezt is megtudhattuk Tamás Zoltántól, a városfejlesztési bizottság elnökétől, aki Lányi László, Városüzemeltetési Iroda vezető és Alvári Csaba főépítész társaságában számolt be arról, miként is állnak a nagyobb projectek így az év vége felé. >

Húszra is lapot kérünk

Húsz éves a Jászkürt. Legalábbis ez a mostani, a nyolcvanas évek végén újraindított lap - hiszen amióta - valamikor a múlt század elején - napvilágot látott az első Jászkürt, a jelenlegi már az ötödik periodika az újság történetében. >

Tőkéczki László lesz a Polgári Kör vendége

December 5-én, szombaton 16 órakor, a Déryné Művelődési Központban kerül sor "Nincs más testvérem csak magyar" címmel, Tőkéczki László történész előadására, melyet a Jászberényi Polgári Kör szervez.

Tartalom átvétel