Második nekifutásra buszra szálltunk

Nem tartotta sokáig bizonytalanságban az utazni vágyó közönséget a berényi képviselő-testület és két nappal azután, hogy a támogató szavazatok elégtelen száma miatt bizonytalanná vált a jövő évi helyi tömegközlekedés, ma délelőtt újra összeültek a városatyák és -anyák.

Legalábbis aki be tudta programjába iktatni a soronkívüli ülést, hiszen mindössze 14 képviselő jelent meg a teremben. Ez szerencsére egyel több, mint ahány egynemű szavazat szükséges a támogató döntéshez, így volt esély, hogy másodszorra átpréseli magán a testület az előterjesztést. A Városfejlesztési bizottság, miután helyi vállalkozókkal egyeztetett felülvizsgálta korábbi álláspontját, hiszen világossá vált, a Jászkun Volán szolgáltatásának a jövő évben még nincs alternatívája. Ugyanakkor a nagyobb munkáltatók is jelezték az önkormányzat felé, hogy nekik a jövő évi bérletek kibocsátásával kapcsolatban nagyon rövid időn belül dönteni kell.

Így a kérdés tulajdonképpen eldőlt és a mostani határozat értelmében a jövő évben a Jászkun Volán viszi tovább a helyi tömegközlekedést. Ugyanakkor a testület annak a szándékának is hangot adott, hogy megvizsgáltatja: a menetrend és a járatok útvonalának racionalizálása által van-e lehetőség a 2010-re szóló 28 milliós összeg csökkentésére. Így tehát 2010-re megoldódni látszik a helyi személyszállítás kérdése.

Az pedig, hogy a kibővített szolgáltatásra benyújtott - és végül egyetlen nevezőként a Jászkun Volánnak ítélt - pályázat sorsa mi lesz, az nagyban függ attól is, mikor készülnek el azok a beruházások, melyek egyáltalán lehetővé teszik a szélesebb körű szolgáltatás bevezetését, mely a nyertes pályázat szerint évi 63 millió forintba kerülne a városnak.