Vaszicsku egyenlített, majd a hatvani kórházba vitték

A mérkőzés előtt sokan bizakodtunk, hogy a berényi focisták, akár a három pontot is elhozhatják a Mátra aljáról. A mérkőzés folyamán nem is tükröződött a gyöngyösiek négypontos előnye, ennek ellenére, csak egy pont kerül a végén csapatunk neve mellé.

A jászberényiek a következő játékosokkal próbálták kiharcolni a győzelmet:
Papp – KRAJCSEK, Farkas, Gulyás, BÁRKÁNYI, László, Móczó, Vidra, Vaszicsku (Németh 59. p.), – Szilágyi (Tóth M. 87.p.l), Hamar.

Jól kezdtek a berényi fiúk, több helyzetük is volt, talán a legnagyobb úgy 20 perc elteltével, amikor Vaszicsku kilépett a védők közül, ám lövését a hazaiak kapusa lábbal hárította. Azonnal érkezett a válasz is – Szilágyi részéről – de szerencsére a legurított szabadrúgás mellé ment. Közel a 40. perchez azonban már sikeresek voltak a vendéglátók, amikor is Csatlós öt méterről a kapuba fejelt, 1-0. Két perccel később Móczó akár egyenlíthetett volna, ám lövését Szén bravúrral kiütötte, a védők pedig kivágták a labdát.

A második félidő jól kezdődött számunkra, hiszen alig három perc elteltével Vaszicsku 14-15 méteres lövése a kapus érintésével landolt a hálóban, 1-1. Gólszerzőnk mintegy 10 perc múlva ismét főszereplővé vált, de nem a gólszerzés tekintetében. Történt ugyanis, hogy egy hazai játékos lekönyökölte, aminek következtében súlyosan megsérült. Érdekes módon a játékvezető nem látta az esetet. Pedig nem volt szó valamiféle szimulálásról, hiszen a berényi csatár a hatvani kórházba került.

Továbbra is támadásban maradtak Pesti József fiai. Hamar nagyszerűen ugrott ki, a labdát elhúzta a kivetődő kapus mellett, majd átesett rajta. A játékvezető sípja ezúttal is néma maradt. Hamar ezt szóvá tette, erre viszont rögtön villant a az első sárga. Pár perccel később pedig a második is, ui. Hamart hosszan szöktették társai, emiatt az oldalvonalon kívülre került, de belerúgott a labdába, amely egyébként a játéktérre került de a szándékát – mármint hogy elrúgta a játékszert – a bíró zokon vette és gyorsan előkerült a 2. sárga, majd a piros is. Hamar Ádám tehát mehetett zuhanyozni.

Végül: Gyöngyös AK – Jász Sport FC 1-1 (1-0)

A berényi csapat nagy becsvággyal küzdött, de a mély talajú pálya mellett, meg kellett „birkózni” a játékvezetővel is, aminek a vége csak egy pont lett. Érdekes, hogy a bírót a hazai szurkolók sem díjazták, természetesen Ők fordítva látták az eseményeket. Mindenesetre Vaszicsku sérülését igencsak „elnézte” a sípmester. Megjegyzem akkor a berényiek lettek volna emberelőnyben és talán? No de ez már csak ábrándozás …..
Mindenesetre javítani a következő hétvégén lehet Jászberényben, Eger ellen.

Fotók: Pesti JózsefFotók: Pesti József