Mi lesz veled Jász Sport FC?

Már a 3. felkészülési mérkőzésén is túl van Jászberény NB III –as labdarúgó csapata, az eredmények sem rosszak, viszont alig van hadra fogható játékos

Január második hetében kezdte meg felkészülését Jászberény focicsapata a tavaszi küzdelemsorozatra. Az első hónap 22. napján, már le is játszotta első meccsét a berényi gárda:
Jász Sport FC – Kisújszállás 1-1. Ekkor derült ki számunkra, hogy kissé megfogyatkoztak. Molnár Balázs a hírek szerint visszament Gyöngyösre, Vaszicsku Zoli az előjelek szerint, a sógoroknál az un. 5. ligában fog szerepelni, Csőke Bencét nem tudni hová ment, talán - ez nem megerősített hír, hogy - Egert választotta, hiszen ott tanul.

Majd következett a 2. meccs: ahol nem játszottak rosszul a fiúk, bár kihagytak egy büntetőt, de mindig Ők szerezték meg a vezetést, nagyon sok helyzetük is volt, de a 89. percben egyenlített a – szintén NB III –as – vendégcsapat: Jász Sport FC – Heves 3-3.

E hét közepén elutaztak Szolnokra a „kis” MÁV –hoz csak történt egy bökkenő. A helyi illetékesek elfelejtették közölni a „fakóval” (azaz a II. -es csapattal), hogy focizni kellene a berényiek ellen, így meccs nélkül utaztak haza Tasi Zoltánék.

Ma szombaton (február 5.) aztán következett a Pest megyei I. osztályban 6. helyen telelő Fotó: Pesti JózsefFotó: Pesti JózsefTápiószecső, akik ellen Pesti József (Tasi Zoltán más elfoglaltság miatt igazoltan hiányzott) a következő 11 futballistát küldte a műfüves focipályára:
Papp T. – László, Bárkányi, Lukácsi, Szerencsi – Móczó, Szilágyi, Gacs Hájos - Tóth M., Német Gy. Csereként csak Pomázi állt rendelkezésre, aki majd később pályára is lépett.

Az összeállításból kitűnik, hogy újabb három fővel „fogyott” a hazai alakulat. A hét elején Székesi távozott a Jászság fővárosából, majd Majzik Berci - állítólag éppen a mai ellenfélhez, Szecsőhöz távozván - hagyta itt a csapatot. Gulyás László (csapatkapitány) pedig, próbajátékon szerepelt, a „zuhanyhíradó” szerint talán Egerben?!

Ennek ellenére az első félidőt kivéve (1-2) jól fociztak, rúgtak egy fél tucat gólt, több helyzetük is volt (kapufa stb.), úgy hogy tették a dolgukat: Jász Sport FC – Tápiószecső 6-2

Az edző rendelkezésére tehát „csak” 12 játékos állt ma délelőtt a 11 órai kezdéskor!
Felvetődik rögtön az első kérdés: miért nem történt igazolás?
A válasz prózai (Váczi Gyulától a hét közepén): egyelőre, nincs rá pénz! Hiszen nem tudják még, hogy milyen támogatást nyújt majd Jászberény Önkormányzata, így e nélkül, nem tudnak előre tervezni.
Felvetődik a második kérdés is: miért nem pótolják a létszámot az ifi csapatból?
A válasz (Pesti József másodedzőtől ma délután): holnap (vasárnap) már lesz, (Jász Sport FC - Jászapáti vasárnap 11 óra) ui. akkor már nem lesznek elfoglalva az ifisták. Ma ui. Ők is edzőmeccset játszottak a nagyok után:
JSE U19 (sőt inkább U18) – Hatvan (felnőtt) 1-1.

Ahogy a naptárat elnézem igencsak igyekezni, kell az igazolásokkal, - vagy az ifik racionális „beugrásával” - hiszen február 20. az átigazolási időszak utolsó napja!
Mi lesz veled Jász Sport FC????