Győzni akartak, döntetlen lett a vége

Pesti József edző azt nyilatkozta a mérkőzés előtt a helyi rádiónak, hogy mindig jó a döntetlen idegenben, de természetesen győzelemre játszanak az újonc otthonában. Ha szerencsésebb a csapat, meg is van a három pontot, de csatáraink ezúttal is megtorpantak ha helyzetbe kerültek.

Az edzőnek gondot okozott, hogy a héten edzés közben megsérült Vidra. Végül is úgy döntött, hogy László Krisztiánt játszatja a helyén. Jó húzásnak bizonyult a kezdőbe jelölni, hiszen a fiatal játékos meghálálta a bizalmat, jól játszott. A kétszemélyes „csatársorban” is eszközölt egy változást, Vaszicsku kezdett, Szilágyi pedig, később kapott lehetőséget. Íme az összeállítás:

Papp T. — LUKÁCSI, Krajcsek, Farkas, Gulyás, – MÓCZÓ, Bárkányi, LÁSZLÓ (Tóth T.), Pap T. (Tóth M.), Vaszicsku (Szilágyi), Hamar.

Jól kezdtek a Jászsport focistái, hiszen Hamar már a 10. percben feliratkozhatott volna a góllövő listára, ám nagy helyzetben a kapust találta el. Mintegy 10 perc múlva a rutinos – volt NB I-es – Szatmári megmozdulása viszont aranyat, azaz gólt ért, ui. belőtt szabadrúgását csapattársa Fülöp fejelte a hálóba 1-0. Móczó Norbi szerencsére gondoskodott róla, hogy változzon az eredmény, éles szögből leadott lövésével szemben tehetetlen volt az egyébként jól védő hazai kapus, Palánki 1-1. Mint végül kiderült ez lett a végeredmény is, pedig Hamar legalább még háromszor került nagy helyzetbe, de az a fránya labda nem talált utat a hálóba.

Püspökladány – Jászberény 1-1 (1-1)

A meccs előtt talán sokan kiegyeztek volna a döntetlennel, hiszen a hazai gárda három győzelemmel a tarsolyában várta a jászsági legényeket. Ám a kihagyott helyzetek alapján sajnálhatjuk a két pont elvesztését.
Javítani a jövő szombaton lehet idehaza, Balassagyarmat ellen. Bár ez sem lesz könnyű, hiszen a gyarmatiak 5-0 –ás győzelemmel – Ózd ellen – hangoltak a berényi meccsre.

Fotók: Pesti JózsefFotók: Pesti József