Lelépték Nagykörűt

Jászberény labdarúgó csapata kiütéses győzelmet aratott a hétvégén és ezzel már csak egy pontra vannak a dobogótól. Az utánpótlás ezúttal, mérsékelt teljesítményt nyújtott.

Szombaton a megyei I. osztály újonca, Nagykörű volt a berényi focisták ellenfele. Már a mérkőzés elején „megijesztették” a vendégeket Eszes Kornél játékosai. Alig 10 perc után ui. kétgólos előnyhöz jutottak, egy öngól után, Gacs Gergő révén. A vendégek ekkor még, „találtak” egy gólt (2-1) de a második félidőben jött a berényi henger: Német Norbi (2), Gacs Gergő, László Krisztián és a hátvéd Szanyi Krisztián voltak eredményesek. Így született meg a forduló legnagyobb gólkülönbségű győzelme:

Jászberény – Nagykörű 8-1

A győztes csapta tagjai voltak:

Juhász Tibor - Szerencsi József, (Szanyi Krisztián), Lukácsi Lóránt, Nagy Gábor, Litkei Barna - Tóth Zsolt, (Jenes Ignác Jessé), László Krisztián, Nagy Ferenc (Németh Norbert) - Gacs Gergő, (Száraz Róbert) Tóth Márk, Hájos Norbert

Ez a győzelem a 4. hely megszerzését is jelentette. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindössze egy pont választja el őket a 2. helytől, az elsőtől pedig - ahol továbbra is Tiszafüred vitézkedik - hat.

A hétvégén, Jászárokszálláson szerepelnek focistáink, ahol igen érdekes mérkőzés elébe nézhetnek a szurkolók. A szomszédváros csapatát a minden focikedvelő által ismert berényi mester, Szabó Imre dirigálja. Továbbá az is érdekes színfolt, hogy a tavalyi ezüstérmes csapat tagja volt Tóth Márk, Hájas Norbi és László Krisztián is, akik mint tudjuk ősztől a berényi alakulatot erősítik.

A szomszédvári rangadó tehát vasárnap 13 óra 30-kor kezdődik Jászárokszálláson.

Jászberény utánpótlás csapatai is pályára léptek, az országos bajnokságban, ahol a következő eredmények születtek:
U-19: Pénzügyőr - JSE 4-1
U-17: Tatabánya - JSE 1-1
U-15: Pénzügyőr - JSE 3-0
U-13: Tatabánya - JSE 8-2

Címlapfotó: Hoffer András

További eredmények a megyei I. osztályból:
Mezőtúr - Jászárokszállás 1- 0
Újszász – Karcag 0-0
Tiszafüred– Jánoshida 2-0
Túrkeve – Martfű 4-0
Szajol – Kisújszállás 0-1
Csépa – Törökszentmiklós 0-0
Fegyvernek – Tiszasas 2-4

A labdarúgó megyei II.osztály hétvégi eredményei:

Jászboldogháza – Tiszaszentimre 2-4
Rákóczifalva - Jászladány 4-2
Tiszajenő – Zagyvarékas 2-1
Tiszaföldvár – Cibakháza 3-2
Pusztamonostor – Kunhegyes 5-2
Jászkisér – Szászberek 2-2
Jászalsószentgyörgy - Kunszentmárton 2-2
Jászfényszaru - Tiszapüspöki 7-2