Rövid volt a kispad Fehérváron

Szombaton délelőtt Fehérvár NB I-es B csapata ellen játszották újabb előkészületi mérkőzésüket a jászberényi labdarúgók. Itt „ismerőssel” is találkozhattak, hiszen a dunántúli együttes vezetésében tevékenykedik Sándor István is, aki nem is oly rég, a JSE edzője volt. Vígh Tibor érdeklődésemre elmondta, hogy sajnos hiányzott két meghatározó játékosa, ugyanis Lukácsi sérült, Hevesi-Tóth pedig, ma reggelre belázasodott.

***

Simon is megfázással bajlódik, így e három fiú nélkül utaztak Székesfehérvárra. Ez mindenképpen hátrányt jelentett számukra, hiszen át kellett alakítani a hátsó sorokat. A védekezést – a kapott gólok ellenére – aránylag megoldották, ám az előre játékra már nem futotta erejükből.

A JSE összeállítása a következő volt:
Papp T. - Gulyás, Villányi, Szerencsi, Balog Zoltán - Móczó, Bárkányi, (Sontra) Kiss T, Csépe - Hamar, Rebecsák (Vaszicsku).

A szerdai összeállításhoz képest Balogh Zoltán számít új játékosnak, bár ő a szó szoros értelmében nem e kategóriába tartozik, hiszen Jászapátin volt kölcsön, és most érkezett vissza a berényi gárdához.
Az edzőmeccs első félidejében csak 1-0-ra vezettek a vendéglátók, a második játékrészben azonban már háromszor is bevették Papp Tamás kapuját, amire csak egyszer tudtak válaszolni Vígh Tibor fiai. Ekkor Hamar szabadrúgása a ka-pufáról visszapattant, amit Csépe sodort a hálóba.

Fehérvár – Jászberényi SE = 4-1

Folytatás vasárnap 13 órakor, Újszász ellen a műfüves pályán