Jánoshida az NB II. felé kacsingat?

Jánoshida labdarúgó csapata nagyszerűen fejezte be a megyei I. osztály őszi idényét, hiszen utcahosszal vezet az élen, azaz 10 ponttal gyűjtött többet ellenfeleinél. Ezt tudva, sok focidrukker meglepődött a hidai labdarúgó elnökség decemberi döntésén, miszerint felmentették munkája alól Vígh Tibor vezető edzőt és segítőjét, Lukácsi Antalt. Az elnökség azt ígérte, hogy még az év végén kinevezi az új szakvezetőt.

Nos már 2010-et írunk, így hát a legilletékesebb személyt, a Jánoshidai Sport Egyesület elnökét, főszponzorát Sziráki Károlyt kerestem meg. Az elnök úrral 2009. év közepe táján ismerkedtem meg a hidai falunapon, amikor Jánoshida ifjúsági csapata, mint a megyei I. osztály bajnoka, vehette át az aranyérmeket, (a serdülő pedig az ezüstöt) Mészöly Kálmántól. A „Szőke Szikla” akkor azt mondta nekem, hogy csodálatos és példaértékű, amit Sziráki Károly vállal a sport területén, hiszen Jánoshida mellett patronálja az újszilvási és a boldogházi focicsapatot is, sőt még a Tápiószelén működő női kézilabda csapatot is. Sziráki úrról én is elmondhatom, hogy egy - nagyszerű újszilvási cégvezetőt – nagyon szimpatikus embert ismerhettem meg, akinek élete – munkája mellett – a sport. Az előzőeket figyelembe véve, Sziráki Károly „régi ismerősként” válaszolt kérdéseimre:

Sikerült az év végén megtalálni Vígh Tibor utódját?

Igen. Jánoshida felnőtt csapatának új edzője Szabó Imre. Összesen öt jelöltem volt, Imrét hallgattam meg utoljára december 29.-én. Ő mellett döntöttem, aminek egyszerű prózai oka van, azért mert vállalta azokat a feltételeket, és annak teljesítését is, amit kértem tőle. Ezek a következők: olyan csapatot rakjon össze – a rend és fegyelem megtartása mellett – amelyik képes az NB III - ba jutva, olyan eredményt produkálni, hogy minimum az első három közé kerüljön az első évben. A második évben pedig szeretném, ha az NB II -be vinné fel a csapatot. Természetesen az is közrejátszott a kiválasztásban, hogy régóta ismerem, jó szakembernek tartom, és ami a legfontosabb, bízom munkájában.

Szabó Imre mellett lesz pályaedző a tavaszi szezonban?

Nem lesz a megyei I. osztályban segítője Imrének. Egyedül vezeti a csapatot, közvetlen munkájától várok morális változást. Nem kell a felelősséget megosztania társával, a pályaedzővel, az Ő edzői munkáját szeretném minősíteni. Imre egyébként az újszilvási csapatnál volt edző, ahol remek munkát végzett, első helyen állnak Ők is. Őt Miskolczi Lóránd váltja, aki egyébiránt Jánoshidán is, sikeres edző volt az előző szezonban.

Az ifjúsági csapatnál nincs kinevezett edző Rédei István tragikus halála óta. Ki veszi át a helyét?

Ez nehéz kérdés. Először is a tragédia feldolgozhatatlan számunkra, nekünk Rédei Pista, örökké élni fog. Hihetetlen korrekt, tisztességes sportember volt, az is maradt lelkünkben. Nagyon nehéz ilyen edzőt találni. Kollégáim jelen pillanatban is keresik azt a megfelelő szakembert, aki képes arra a munkára, amit Rédei István által kaptak ezek a fiatal srácok: tudást, futball szeretetet, és sportemberi magatartást. Nem lesz egyszerű, pedig tudni kell azt, hogy Jánoshida 143 játékost sportoltat és versenyeztet különböző korosztályokban. Az utánpótlás ui. létfontosságú a sportegyesület számára.

Mikor kezdi munkáját az új edző?

Január 12.-én kezdődnek az edzések, majd megfelelő alapozás után jönnek az előkészületi meccsek. Már le vannak kötve a felkészülési mérkőzések, az edzőpartnerek között találunk megyei I. osztályút, NB III -ast, sőt még NB II -es gárdával is játszanak a fiúk, a felkészülés során.

Sok focibaráttal együtt nagyon reméljük, hogy Sziráki Károly elképzelései valóra válnak és 2010. szeptemberétől egy sikeres év kezdődik a Jánoshidai SE számára a labdarúgó NB III-ban, és folytatódik majd - egy-két év múlva - a 2. vonalban.