Új kapitánya van a jászoknak

Szia Tata!- kiáltott a kisfiú – valószínűleg az unoka – a huszárok között lovagló Jászkapitánynak, mikor az avatás percei után, nyeregbe pattanva „kilovagolt” az ő népe, a jászok közé, hogy immár kapitányukként köszöntse az Alattyán utcáin összegyűlt sokadalmat. Ugyanis Tata, azaz Vass Lajos, újdonsült Jászkapitány első kihívása ebbéli minőségében, a ló megülése volt. Azt meg majd az idő eldönti, hogy ez a könnyebb vagy a nehezebb kapitányi feladatok közé tartozott.

Erről legközelebb jövő júniusban hallunk majd tőle, mikor Jászágón beszámol az elmúlt évben végzett tevékenységéről. Most azonban ne ugorjunk se időben se térben ennyire előre, térjünk vissza a mai nap reggeléhez, mikor Alattyánon, a dr. Ternyák Csaba egri érsek által celebrált főpapi szentmisével kezdetét vette a Jászok 15. Világtalálkozójának szombati programja. A tegnapi megnyitót szétverő zivatar nyomai mára eltűntek.

A jász illetve a jász kötődésű, valamint a vendégként meghívott más települések küldöttei, a volt és leendő Jászkapitányok fogatát kísérve vonultak végig a falu néhány utcáján, míg megérkeztek az ünnepi rendezvény helyszínére, a Gecse Árpád emlékház udvarára. Miközben a települések kíséretében megjelent polgármesterek és a vendégek elfoglalták helyüket, mintha pár csepp hullott volna a kezemre. Aztán egyre több… És nem tudtam mi baja lehet a Jóistennek az alattyániakkal meg a jászokkal, hogy mindig akkor küldi seregeit a nyakukba, mikor leginkább nem kellene. Mert bizony az eső, a tegnapi naphoz hasonlatosan, épp akkor kezdett el szakadni, mikor az ünnepség elkezdődött. Szerencsére nem akkora erővel, de húsz-huszonöt percig áztatta a tömeget, akik persze már rutinosan, esernyők alól hallgatták Koczkás Gábor, Alattyán polgármesterének szavait.

Dr. Dobos László az idei év  Jászságért díjasaivalDr. Dobos László az idei év Jászságért díjasaival- Úgy látszik nekem ez jutott osztályrészemül, hogy mindig esőben köszöntsem Önöket – mondta a falu vezetője, aki épp az eső miatt rövidre fogta szavait. Át is adta volna a szót Szekeres Imrének, ki az esemény fővédnöki tisztét látta el, ám a miniszter hivatalos elfoglaltságai miatt csak levél útján üdvözölte az összegyűlteket. Nagyon is valóságos volt viszont Dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének elnöke, aki „ázott ürgeként” köszöntötte a nézőket és megígérte, negyven percnél tovább nem fog beszélni. Persze csak viccelt, ugyanakkor neki már könnyebb dolga volt, hiszen egyrészt rutinos szónok, másrészt az eső is elállt mire a színpadra lépett.

Az ő tiszte volt, hogy az idei díjazottaknak átadja a Jászságért díjat, mely idén Jászapátira került, hiszen ezúttal két helytörténész, Szikszai Mária nyugalmazott könyvtárigazgató, illetve Molnárné Szikszai Klára nyugalmazott tanár, részesült az elismerésben.

Az eddigi JászkapitányokAz eddigi JászkapitányokAz Alattyánról elszármazottak, valamint a megjelent kunok képviselője is köszöntötte az összegyűlteket, dr. Mosonyi Sándor, az Alattyán Községért Alapítvány Kuratóriumának elnöke pedig átadta az idei „Alattyánért” díjakat.

Néhány dalbetét színesítette még a műsort, melynek csúcspontja természetesen az új Jászkapitány beiktatása volt. A hagyományőrző jász asszonyok és az eddigi Jászkapitányok karéjában színpadra szólították Percz Lászlót, ki az elmúlt egy évben viselte a tisztséget. Mint ilyenkor szokás, röviden beszámolt a kapitányként eltöltött esztendő legfontosabb eseményeiről, tapasztalatairól, és persze megköszönte a munkájához nyújtott segítséget is.

A mente felöltéseA mente felöltéseA nap főszereplője azonban nem ő volt, hanem Vass Lajos. Az 1942-ben, Alattyánon született, pedagógus végzettségű férfi, 1967-től oktatta a falu gyermekeit, hosszú-hosszú évekig volt a helyi iskola igazgatója, de számos tisztséget is betöltött az önkormányzati képviselőségtől az önkéntes tűzoltók elnöki posztjáig. Kimagasló közéleti szerepvállalása és emberi tulajdonságai egyaránt alkalmassá tették, hogy a falu őt jelölje Jászkapitánynak - mondta Koczkás Gábor polgármester.

A méltatás után, Darázs Melinda a Világtalálkozó háziasszonyának hívó szavára, a színpadra lépett Vass Lajos és felesége Éva asszony.

A leendő kapitányt a Jász Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Eszes Béla eskette fel, majd gratulált neki elsőként. Kézfogásukat szimbolikusnak nevezte a az újdonsült Jászkapitány, ki ezt a gesztust a jászokkal történő kapcsolata kezdeteként értékelte.

A Jászkapitány azonban nem Jászkapitány megfelelő ruházat és méltóságának jelképei nélkül. Ezeket pedig – a mentét, a süveget, a pecsétet és a kinevezési okmányt - Hortiné Bathó Edit, a jászberényi Jász Múzeum igazgatónője segítségével vette magához, illetve öltötte fel Vass Lajos.

Éva asszonyÉva asszonyA mindenkori ceremónia része, hogy a Jászkapitány áldomást iszik a Jászok jelképének számító Jászkürtből, ez most is így történt, igaz a kapitány első zavarában nemes egyszerűséggel majdnem „lepoharazta” a kürtöt, de hát az vessen rá követ, aki Jászkapitánysága első perceiben nem lenne kissé zavarban, főleg ha egy ágyút is elsütnének a közelébe, amikor pedig nem is számít rá. Mert bizony az ágyú egy kicsit korábban szólalt meg. Ám azon kívül, hogy jó hangos volt, nem zavarta meg az ünnepség menetét, még a kapitányi ló is nyugodtan lépdelve érkezett a színpad elé, hogy Vass Lajos az ő nyergében tegye meg annak a hosszú útnak az első lépéseit, mely nagy-nagy tisztelettel de ugyanakkor sok munkával van kikövezve.

Koczkás Gábor átadja a botot Mozsár Lászlónénak, Jászágó polgármesterasszonyánakKoczkás Gábor átadja a botot Mozsár Lászlónénak, Jászágó polgármesterasszonyánakHogy miként sikerült képviselnie a jászokat, arról egy év múlva, a következő világtalálkozó helyszínén, Jászágón számol majd be. A soron következő apró jász település polgármester asszonya, Mozsár Lászlóné is megjelent a helyszínen, hogy átvegye a találkozó megrendezésének jogát szimbolizáló, mívesen faragott botot, melyet most egy évig az ágóiak őriznek. 2010 júniusában ők várják a világ minden szegletéből érkező jászokat. Reméljük, hogy legalább ekkora vendégszeretettel és egy kicsivel kevesebb esővel.


A Jászok új kapitánya nyeregbenA Jászok új kapitánya nyeregben