Fidesz: a közbiztonság megteremtése kiemelt feladat

Kedden délelőtt dr. Kontrát Károly a belügyi tárca államtitkára tartott sajtótájékoztatót Jászberényben, a Fidesz irodájában. Vendéglátója, Dr Szabó Tamás, a párt helyi polgármester-jelöltje először arról beszélt, hogy a Fidesz jászberényi programjának kiemelt fontosságú része a közbiztonság megteremtése. A vagyoni és személyi biztonság megléte egy alapvető fundamentum. Megingása mindig azt jelzi, gond van az országgal és a társadalommal – márpedig az utóbbi időben ez tapasztalható.

A közbiztonság megteremtésében a rendőrségé a legfontosabb szerep, épp ezért minden területen segítséget kell nekik nyújtani, legyen az létszámbeli növelés, a részükre biztosított szolgálati lakás vagy a munkájukhoz szükséges technikai eszközök beszerzése. Mindezek fontosak ahhoz, hogy a rendőrségi jelenlét megfelelő legyen a településen.

Szabó Tamás kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a rendőrség és az önkormányzat közötti információcserét, mely a hatékony együttműködés alapja. Ugyancsak kiemelt feladatnak tekintik a polgárőrségek támogatását, a mezőőrség fejlesztését illetve a közterület felügyeleti rendszer megerősítését.

Már most is jól látszanak a térfigyelő rendszer előnyei a Fidesz a kamerák megsokszorozására készül, ugyanakkor a rendszer hatékony működéséhez nélkülözhetetlen a 24 órás térfigyelő központ létrehozása is. A közlekedésbiztonság területén a város jó pár pontján szükség van sebességmérők elhelyezésére, de terveznek térhatású, piros színnel kiemelt gyalogátkelőhelyeket is, mint ahogy ide tartozik a kerékpárút kiépítésének folytatása, vagy kerékpár lopások felderítésében szerepet játszó kerékpár regisztrációs rendszer is.

A Neszűrről szót ejtve Szabó Tamás arról beszélt, hogy az ott tapasztalható probléma nem csak rendészeti, annál sokkal komplexebb. Mindenesetre ha a következő négy évben a Fidesz valósíthatja meg a programját, kiemelt figyelmet fordítanak a területre.

Dr. Kontrát Károly elsőként a Szabó Tamással a Parlamentben kialakult jó kapcsolatát említette, majd arról beszélt, örül, hogy a jászberényi Fidesz programban ennyire hangsúlyos szerepet kap a közbiztonság. A kormány három fontos ponton kívánja segíteni ennek hatékonyabb megteremtését: a rendőrség megerősítésével, a törvényalkotás szigorításával, illetve a büntetőeljárások gyorsításával. A tervek szerint az új rendészeti képzés során 4500 új rendőr áll majd szolgálatba.

Jászberényről szólva kifejtette: a városban is állandó a rendőri létszámhiány, amin egyelőre túlmunkával illetve átvezénylésekkel tudnak segíteni. A rendőri állomány országszerte fiatal, ráadásul nagy a fluktuáció. Ezen egy megfelelő életpálya- és lakásprogrammal kívánnak változtatni. Jászberényben előbb igyekeznek az állománytáblát feltölteni, ám ha a felmérések azt mutatják, ez nem elég, akkor további erősítésre lehet majd számítani.

Kontrát Károly arról is beszámolt, hogy amióta a szabálysértési törvényt módosították a Jászságban a havi átlag 108 szabálysértés 65-re esett vissza. Ez a nagyon jó eredmény persze akkor lesz tartós, ha a személyi feltételek is megfelelőek és lesznek, akik gyorsan el tudják bírálni az ügyeket. Országosan pozitív a hatás, a törvénynek van visszatartó ereje. Az országban a vagyon elleni bűncselekmények száma az összes bűneset 60 százalékát teszi ki. Jászberényben ez 70 százalék. Az elkövetők egyharmada 18 éven aluli.
A Neszűrt az államtitkár is említette: mint mondta, ott megerősített rendőri jelenlét szükséges és nemcsak időszakosan. Várjuk meg október 3-át, mondta, mindenesetre ami a segítségnyújtás terén a Belügyminisztérium kompetenciája, azt megadják majd – ígérte. Együtt kívánnak ebben is működni, bár eddig ez ügyben régebben soha nem keresték meg őket.

Kontrát Károly úgy látja, a közbiztonsági problémák – még ha van, ami hosszú távon is - megoldhatóak, hiszen a helyi és az országos közbiztonsági program összecseng, az együttműködési készség megvan.