Áldott ínség, magyar élet...

Minden társadalom azon méreti meg magát, mit hajlandó azokért tenni, akik még vagy már nem tudnak cselekedni magukért – mondta Donáth László azon a sajtótájékoztatón, melyet kedden délután tartott Jászberény főterén. A csillaghegyi evangélikus lelkész Dr. Gedei József meghívására érkezett a városba, hogy betekintést nyerjen a szociális otthon életébe. Donáth László Csillaghegyen az ottani templommal szerves egységet alkotó Szeretetotthon vezetőjeként is tevékenykedik, így rálátása van az ilyen jellegű intézményekre. A szocialista polgármesterjelölt épp ezért hívta meg, hogy esetleges tanácsaival, észrevételeivel segíthesse a város szociális téren végzett munkáját.

Gedei József bevezetőjében szólt a jászladányi szociális otthonról is, melyet Jászberény város finanszíroz, holott nem a város polgárai veszik igénybe annak szolgáltatásait. Fontos feladat a jövőre nézve, hogy visszaadjuk a megyének ezt a feladatot – mondta Jászberény jelenlegi polgármestere. Majd Donáth Lászlóhoz fordult, hogy számoljon be a sajtónk a berényi szociális otthonban szerzett tapasztalatairól.

A lelkész – nem is titkolta – nem volt elragadtatva attól, amit látott… Mint mondta, az otthonbeli idősek életkörülményei nem kedvezőek, hiszen átlagban 6 négyzetméter jut egy főre, olyan kettő- és négyágyas szobákban vannak elhelyezve, melyek közül a legnagyobb sem több 15 négyzetméternél. Ilyen alapon rosszkedvű, depressziós emberekre lehetne számítani, ugyanakkor a helyzet teljesen más. Hihetetlen a túlélő képesség az ott lakó emberekben – mondta. Jókedvűek, nyitottak, köszönhetően annak, hogy az itt dolgozók képesek a legnehezebb körülmények között is olyan életteret teremteni, melyben az idősek jól érzik magukat. Az ilyen intézmények egyik kulcsfontosságú helye a konyha. Mint Donáth László elmondta, az ott dolgozók nagyon jó benyomást tettek rá, elkötelezett emberekkel találkozott, mint ahogy az intézmény minden munkatársát ilyennek ismerte meg. Megtanultak együttélni a nehéz körülményekkel és abból a lehető legjobbat kihozni az ott élők számára. „Áldott ínség, magyar élet, világon sincs párod néked…” idézte Ady sorait, majd hozzátette: a jóakaratú emberek csodákat tudnak tenni, nem lehet azonban mindig erre építeni.

Végezetül reményét fejezte ki, hogy Gedei József be tudja váltani azokat, a választóknak tett ígéreteit, melyek a jászladányi szociális otthon megyének történő átadásáról szólnak. Az intézménnyel kapcsolatban hozzátette: egy közösség általában akkor működik jól, ha az lokálisan van megszervezve. Nem szabad, hogy Jászladány szociális otthonáért egy másik város vállaljon bárminemű felelősséget is… - fejezte be sajtótájékoztatóját Donáth László.