22 éve tanítok a SZIE ABK magyar tanszékén, vagyis a jászberényi főiskolán, és hozzászoktam ahhoz, hogy három-négy évente egyre látványosabb tempóban lejjebb és lejjebb szállítom a követelményeket, mert, ha nem tenném, évről évre tucatnyian buknának meg. Ha azt a tananyagot adnám le, amit 22 évvel ezelőtt, és csak annyit követelnék, amiért akkor elégségest lehetett kapni, akkor ma valószínűsíthetően minden egyes főiskolai hallgató megbukna.
Mintegy tíz-tizenkét évvel ezelőtt nagy erővel megpróbáltam ellenállni. Három egymást követő tanévben 10-12 hallgatót a harmadik pótvizsgán is megbuktattam, ami automatikusan azt jelentette, hogy nem folytathatta főiskolai tanulmányait. De csak azokat buktattam, akiknek a vizsgán odaadtam két-három bekezdésből álló szöveget, olyanokat, amelyekből egyébként is készülni kellett, és elolvasása után nem tudta megfogalmazni, miről szól a szöveg, azaz nem tudta a szövegből kiválasztani a kulcsmondatokat.
Tehát azoknak adtam harmadszorra is elégtelent a vizsgán, akik nem tudtak olvasni, vagyis komoly szövegértési problémáik voltak. Mindhárom tanévben azt tapasztaltam, hogy minden általam háromszor megbuktatott hallgató mégis továbbfolytatja a tanulmányait és diplomát szerez, mert az akkori főigazgató, élve kegyelmi jogával, mindenkinek aláírta az indexét.
A héten egy zárthelyi dolgozatban ugyanazokat a feladatokat adtam negyedéves és másodéves hallgatóimnak, amelyet két évvel ezelőtt akkori negyedéveseknek. Két éve úgy állítottam össze általános iskolai, köztük jelentős mértékben alsó tagozatos tankönyvekben (jó tankönyvekben) megtalálható anyagokból a kérdéseket, hogy a hallgatók könnyen jó jegyeket tudjanak szerezni. Az elmúlt héten külön felkészítő órákat tartottam szinte szájbarágósan a zárthelyi dolgozatra.
Amíg ugyanazokra a kérdésekre a két évvel ezelőtti negyedévesek szinte kizárólag négyes és ötös osztályzatokat kaptak, addig a mostani negyedévesek átlaga 3,24 lett, a másodéveseké pedig 2,7.