Bátran kijelenthetjük, hogy bennünket sokan tisztelnek, sőt, talán irigyelnek is a jász öntudat felvállalásáért. A leglátványosabb szerepe ezen a téren talán a közművelődésben dolgozó kiváló szakembereknek van. Azért azonban, hogy az itt élők összefogása ne csak üres szólam, az idelátogatók fülében jól csengő üzenet legyen, másoknak is tenni kell. Úgy vélem, az elmúlt időben több pozitív példát is láthattunk ezen a téren.
A megvalósulás módját vizsgálva kétféleképpen közelíthetjük meg ezeket az „akciókat.”
Az egyiket önkényesen az igazi civil összefogásnak neveztem el: azt a szerencsés találkozást, amikor valamilyen felsőbb utasítástól függetlenül többen is ugyanazért a célért dolgoztak; a súlyosan beteg kisfiú, Farkas Ricsi gyógyulásáért tett felajánlásokra gondolok. Felemelő volt látni-hallani azt, hogy foltvarró nénik, motorosok, amerikai focisták, kosárlabdázók, városi énekkarok, lelkes gimnazisták – akik egyébként egymástól függetlenül, egymással talán kapcsolatot sem tartva tesznek környezetük boldogulásáért - keresték annak a módját, hogyan segítsenek Ricsin.
A másik történet a (sokszor jogosan elmarasztalt) politika és az építő szándékú állampolgári kezdeményezés egymásra találásáról szól. Nem nehéz kitalálni: a befogadó színház megvalósulása említhető meg ezzel kapcsolatban. A Malom Film-Színház létrejötte több okból is pozitív üzenetet hordoz. Végre jó fényt vet a helyi politikára (nemcsak /öncélúan/ vitatkozni, rombolni tudunk, hanem képesek vagyunk valaminek a születését is elősegíteni), de bátoríthatja a városért tenni akarókat is (még ha gyakran nem is tűnik úgy, mégiscsak érdemes nagyot álmodni).
Ezen példákat látva mit kívánhat a városlakó? Egyértelmű: folytatást. Hajoljon össze négy-öt jász, vagy ha szükséges, még több, és alkossanak.
Miért is? Azért, hogy ne csak dalszöveg, hanem megélt valóság legyen az ismert dal a Kőműves Kelemen rockoperából: „Alkotni születtünk erre a földre.”