Azt szoktam mondani, nem vagyok még öreg, legfeljebb csak kicsit régi, így elég tisztán emlékszem a rendszerváltozás előtti időkre is, nevekre, arcokra, szavakra, cselekedetekre. A megszépítő emlékezet ugyan fakította már a színeket, fényeket, de ahogy múlik az idő, egyre tisztábbnak és élesebbnek látszik minden. Nagyanyámnak, aki már régóta az angyaloknak süti istenien finom krumplibuktáit, igaza volt, nem múlik el semmi nyomtalanul, s nem is felejti el soha az ember, csak nem beszél róla.
Pedig ma már lehetne beszélni, lenne is miről beszélni, csak hát „gazdagabbak lettünk” egy álszent, elcseszett rendszerváltozással, s a megbütykölt nagy nemzeti mosógépünk pillanatok alatt lemosta mindenkiről a szennyet, amely esetlegesen az előző rendszerben rátapadt, rátapadhatott. Patyolatfehér lélekkel aztán már egészen másképp láttuk, látjuk a világot, ám én kételkedem abban, hogy olyan nagyon sokat változtunk volna. A többségnek az óta más színű párttagkönyv lapul a zsebében, más szavakat használ, s más lett az ellenség is. Csak elfelejtették, kik voltak régen, s kik akartak lenni. Ilyen könnyű szívet, lelket cserélni egyeseknek, ilyen könnyen felejtenek.
Tegyük hozzá, a normális többség elképedve (és sajnos megrettenve) figyeli az eseményeket, mert azt azért ne higgyük el, hogy a választási eredmények a valóságot tükrözik. Nyolcmillió választópolgárból ugyan mennyi szokott megjelenni a szavazóurnáknál? Tudjuk jól. A normális többség normális országot, normális életet szeretne. Persze milyen unalmas lenne csak gazdaságról, mindenféle mutatókról, szakmai programokról, közmegegyezésről és közfelkiáltásról hallani, bár én elviselném szívesen ezt az unalmat.
Úgy tűnik, a magyar nép nem erre van kódolva, lármázás, köpködés nélkül nem megy semmi, s ahogy nézem a fotókat a Jobbik jászberényi gyűléseiről, hát bizony csodálkozom kicsit. Nagyanyámnak tényleg igaza volt, az ember nem felejt el soha semmit, csak nem beszél róla…
Bíróságilag betiltották a Magyar Gárdát, a Jobbik meg elég „szép” eredményt ért el az EU-s választásokon, s úgy sejtem, jövőre, az országgyűlési választásokon is számolni kell velük.
Hozzáértők azt mondják, természetes folyamatról van szó, nehéz gazdasági helyzetben mindig megerősödnek a szélsőségek, s ezek szerint a Jobbik (és a Magyar Gárda) hiánypótló szerepet tölt be, bár megvallom őszintén, nekem eddig sem hiányzott egyik sem, hiszen nem tudok mit kezdeni azzal a képzavarral, hogy „Jobbik Magyarországért”. Mert van olyan mozgalom is, amely a Rosszabbik Magyarországért kampányol? Létezik ilyen, hogy jobb Magyarország, meg rosszabb Magyarország?
Természetesen ismerem a válaszokat, hiszen a jobboldali sajtó retorikájában megfordult már mindenféle szófordulat, a baloldal viszont akut kommunikációs és szellemi impotenciával küszködik, tehát a szélsőjobb rálelt a nagy nemzetmentő hiánypótlásra, amely egész az Európai Parlamentig volt képes repíteni őket. Az, hogy a Jobbik, illetve a Magyar Gárda nyíltan rasszista, olykor antiszemita megnyilvánulásoktól sem mentes, nem nagyon zavarja a Fidesz fővezérét, Magyarország „jövendőbeli királyát”, miközben a liberálisok folyamatos öngyilkossági kísérletei eredményre vezettek a marakodó és gyáva baloldali prominensek asszisztálása mellett…
Megbolondult világ ez, mondhatnám apatikusan, de sajnos ennél többről van szó, amelyre az sem mentség, hogy Európában is általánosan jellemző tendenciát mutat a szélsőjobb megerősödése. Magyarországon folyamatosan zuhog a „barna eső”, amely már túllépett egy-két kemény beszóláson, nem csak hőbörgő tüntetésekben, észvesztő nyilatkozatokban nyilvánul meg, hanem – a hírek szerint – megtervezett terrortámadásokban. És az már félelmetes, ha emberéletekbe kerül a politikai erőlködés, a vélt történelmi igazságtétel…
Úgy gondolhatnánk, a Magyarok Nyilai Felszabadítási Frontnak nincs köze a Jobbikhoz, a Magyar Gárdához, „pusztán” elvakult terroristák alkalmi attrakciót fülelte a rendőrség, de sajnos nem így van. Az ideológiai alap ugyanaz, legfeljebb más a technika.
Ha Európához akarunk tartozni, akkor ennek mielőbb elejét kell venni, a gyilkosságoknak is, a nyílt rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, gyűlöletkeltésnek is, hiszen a vitákat a Parlamentben kell megvívni, s nem az utcán, nem lesből, nem életekre törve…
Miközben a barna eső zuhog, sokan kinyitnák esernyőiket, sokan esőkabátot öltenek, s elindulnak megkeresni a megoldást. Mert egyszer úgyis kiderül az ég. Hiszen még soha nem volt úgy, hogy nem. Én azért ebben bízom. És abban is, hogy a többségnek nem kell majd szégyenkeznie.