Azért az jó dolog, hogy vannak még olyan emberek, mint Keszthelyi Zsolt. Akik szeretik a várost, ahol élnek, és érdekli őket a múlt - ezáltal persze a jövő is -, akik el tudnak merülni egy-egy régi jászberényi kép vagy képeslap nézegetésében, és boldogok ha találnak egy újabbat a neten vagy egy bolhapiacon. És akik örülnek, ha mindezt megoszthatják másokkal is.
Keszthelyi Zsolt lelkesen gyűjt minden képet, akár digitális, akár papír formában, amely Jászberénnyel kapcsolatos. Csak úgy a maga kedvére. Amatőr. Hétfőn délután pedig egy igazi amatőr produkciót láthattunk a Honvéd Jász Kaszinó termében. Ám komolyan mondom, és tessék elhinni nekem, ez így volt jó.
Mintha úgy szólt volna az invitálás, hogy levetítem kedvenc fotóimat a városról, aki szeret képeket nézegetni, örömmel várom. Mi meg - a szerény hírelés ellenére meglepően sokan – ott voltunk. Képeket nézegettünk. Nem volt semmi körítés, történelmi felvezetés, adomák. Futott az egy órás Power Point prezentáció, a házigazda ott ült az érdeklődők között, időnként egy-két szót hozzáfűzött a képekhez – ahogy sokszor más is a közönség soraiból. Néha úgy, hogy mindenki hallja, néha csak a szomszédjának súgta, hogy emlékszel, ez valóban így nézett ki… ó, hát én még ott jártam annakidején… stb… Ettől aztán egész idő alatt egy halk duruzsolás töltötte be a termet, de itt belefért.
Persze ez nem a tinik összejövetele volt, egy kisfiút leszámítva, aki tán a nagypapájával jött el, pár korosztályombeli nézővel együtt - taknyos kis negyvenesek - mi voltunk a legfiatalabbak. Mi már nemigen találkoztunk itt vízimalommal, országzászlóval meg pezsgő vízi élettel a Zagyván – valószínű, hogy koránál fogva Keszthelyi Zsolt sem. Ám nekünk is - az idősebbeknek meg pláne - jó volt, hogy egy órára megállt az idő. És ennyi elég volt a boldogsághoz, ettől mindenki jól érezte magát. Mert ez a délután erről szólt. Valaki hívott minket, mi meg mentünk.
Képeket nézegettünk.