Emlékszem, ötödikes voltam, amikor a mexikói olimpián Németh Angéla 60 méter fölé dobta a gerelyt, amivel olimpiai bajnok lett. Jászberényben is sokak által ismert akkori tornatanárom, később osztályfőnököm, Kriston Ferencné (aki egy ideje az egri főiskolán tanít), Németh Angéla eredményének örülve beszélt egy másik sportról is, a tízpróbáról, amiről én addig sose hallottam. A napokban viszont Rafer Johnson, az ötvenes évek háromszoros világcsúcstartója akarva akaratlanul is tízre emeli az eddigi hétpróbás állóképességemet.
***
Virginiában tartózkodom ugyanis, ahol vendéglátómtól megtudtam, hogy egyetemista korában közvetlen barátságban állt az amerikaiak legendás tízpróbázójával. Olyannyira, hogy kedvenc tanítványa, vendéglátóm későbbi férje hajszál híján maradt le a müncheni olimpián a dobogóról. Vendéglátóm és munkaadóm engem most harmadszorra tesz próbára az amerikai adófizetők pénzen, amikor a virginiai egyetem, ismertebb néven a Virginia Tech dékánjaként rám bízta a színházi és zenei tanszékkel közösen készített előadásunk rendezését és egyik szerepét. A korábbi évek előadásai és műhelymunkái után a pénteki bemutató talán hozza a papírformát, és az elkészült előadás hozadéka nemcsak annak utaztatása lesz, hanem újabb közös munka alapja is.
Közben persze nézegetem a jbo.hu oldalait is, nem is tájékozódom másból. Látom például, hogy szavazni lehet, hogy melyik a jobb/szebb/stb. terv a Csemegetömbről. Persze szavaznék, ha látni vélnek különbségeket. Mert különbséget csak külsőségekben látok, a képek csak díszek, nem mutatja magát a funkciót (csak mondják, hogy pláza, amit már csak azokra a helyekre terveznek, ahol a biznisz meg éppen nem nyomorította meg az embereket). Ha ezeket a terveket egy évvel ezelőtt láttam volna, biztosan felhasználtam volna a delfti egyetem (Hollandia) építőmérnök hallgatói számara tartott kurzusomon, amely a hallgatók azon gondolkodásmódjának kialakítására irányult, hogy a tervezéskor az ember legyen az elsődleges szempont ne pedig a forma. Ez nemcsak azt jelenti, hogy legalább néhány ember is szerepeljen a rajzokon (a jászberényi terveken véletlenszerűen se fordul elő egyetlen alak sem), hanem azt is, hogy a tervezés az egészséges emberi cselekvés, az élhetőség szempontjait is figyelembe vegye. No, a hétpróbához az is hozzátartozik, hogy ezt a kurzust is meg kell ismételnem a holland adófizetők pénzén.
És olvasom a jászberényi hírportálon, hogy a könyvtár programjában volt egy barangolás a költészet körül/belül. Mivel az Eső c. irodalmi lap egyik szerkesztője is vagyok immár tíz éve, a kiadóhivatal pedig Jászberényben van (hiszen ebben a városban lakom), nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá néhány mondatban, hogy tíz év nem volt elegendő arra, hogy a városban legalább azok felfigyeljenek, milyen értéket képvisel is ez a lap, akik ezért kapják a fizetést. (Jászberényben 160 millió forintot fizetnek ki évente a kultúra intézményeiben dolgozó munkatársainak - mi látszik ebből?). Ha viszont azok, akik ezért kapjak a fizetést legalább egyszer a kezükbe vettek volna pl. a Szépirodalmi Figyelőt, annak szemlézéséből, felismerhették volna, hogy az Eső az egyik legreflektáltabb irodalmi lap az országban. Szemléltetésképpen csak egy kiemelés: Tandori Dezső rendszeres szerzőnk, alig van folyóirat, ahova rendszeresen anyagot küld. Minket ő választott, miután egy ideig rendszeresen követte, mit is képviselünk az élő magyar irodalomban. Tandori Dezső, akiről egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Arany János óta nem volt más, aki ennyire benne élt volna a nyelvben, mint ő, pedig ott vannak sokan mások is, köztük Kosztolányi, Babits, Ottlik, Esterházy. Tíz év alatt egyetlen Eső - est volt Jászberényben, azt is a megyei könyvtár szervezte. (Ebben a pillanatban kaptam meg a Szépirodalmi Figyelő idei első számának tartalomjegyzékét: 4 írást szemléz az Esőből!!!)
Most pedig a bejegyzést felfüggesztem, mert vár a színpad, várnak a munkatársak, pénteken a közönség. Aztán pedig rohanás haza, hogy hétpróbás erővel hódolva perverziómnak újra összetéveszthető legyek a villanypóznával.