Április 12-e, a napfény melengető sugarai átszűrődnek a tornyosuló felhőkön. Autómban ülve, az LVG előtt várom a gyermekem. Nézem a pulzáló várost, az iskolából kiszabaduló gyermekeket. Nézem, ahogyan próbálnak közlekedni a kordonok mellett, nyakukat behúzva, cikk-cakkban araszolva az autók és a lehulló vakolatdarabok között. Nézem a tanácstalanul érkező szülőket, akik lasszóval próbálják a mozgó autóba behúzni a gyermekeket, mert a megállás lehetetlen. Bevallom én is startra készen ülök, hiszen tudom, a megállni tilos tábla mellett sikerült csak parkolnom. Szörnyű tettem megbocsáthatatlan, mellyel növelem bűneim lajstromát...
Nézem a kordonnal elkerített (a számomra kijelölt) parkolóhelyeket, melyek ott állnak üresen, mikor révedő tekintetem a visszapillantó tükörre téved. Nini! Mögöttem két rendőr közelít, és már fényképeznek is.
Na, nem az üres elkerített parkolót, hanem az autómat és szőkeségemet, ahogyan ülök, szép csendben ülök…a tiltó táblánál…
Erős izgalmi állapotot érzek, tekintetem sem réved már annyira, vérnyomásom megemelkedik, gyomrom görcsben, kezem a slusszkulcson, de késő…hevesen integetni kezdek.
A rend őrei megérkeznek, ablakok csúsznak le és fel, index balra, szemeim előtt peregnek életem meghatározó kockái, vajon mi történik most? Akasztás, esetleg főbe lövés, máglyán megégetés? Vajon melyik halálnem vár most rám?
Könyörgőre veszem a dolgot, egy kis pillarezegtetés, gyors bozontigazítás (legalább a szemből fotón nézzek ki jól), szolid, kioktató kommunikáció,…de minden reménytelen…
Felajánlom, hogy áthajtok az úton és autómat nem kímélve elbontom a kordont, hogy beállhassak a számomra kijelölt és engem megillető parkolóhelyre, de félek, egyre jobban félek. Tettem következménye lehet, hogy a város jelent fel, illetve a pszichiátrián végzem deviáns viselkedésem miatt.
Célratörően érvelek a lezárt, üresen álló parkolók felé mutatva, mindhiába. Még egy rövid alku taktikát is bevetek, hogy én is fényképezek, mert van mit,…és tekintetem a lezárt parkolóra téved,…most már egy optikán keresztül…
Hazafelé szemem előtt a jövő kockái peregnek,…közmunka lesz ebből, közmunka. Lelki szemeim előtt már látom, ahogy kis kerekes kocsit húzva megyek a főtéren, portalanítom a korsós lány kútját, vétkeim elismerése mellett, fejemet lehajtva.
És, közben gondolkodom: ez lenne egy város élhetővé tétele? Hát, tisztelt városvezetés, GRATULÁLOK, és ezennel - ha a tegnap elkövetett tettem bűn - közmunkára jelentkezem!
Hamza Szilvia
( címoldalon a szerző fotója)