Moralizálok...
Nem szeretem sem a telet, sem pedig a koratavaszt. Szinte istenkáromlásnak hangzik ez a mondat egy ökológus szájából, tollától.
Erről az érzésről nem ez a két, egyébként többre érdemes évszak tehet. A valós ok, ami kiábrándít, és mélyen elkeserít nagyon is emberi eredetű, akarom mondani már nem is emberi. Ekkortájt még mezítelen a természet, és most látszanak csak igazán a sebei, azok a sebek melyeket télen ejtettek rajta. Megcsonkított, megbecstelenített erdőrészek jelzik, hogy kétlábú „erdészeti kártevők”, önjelölt „tájépítészek” taroltak a tájon.
***
Ezek az illegális „farontók” az esetek többségében honfitársaink egy igen pontosan körülhatárolható rétegéhez tartoznak. Sajnos, kevés olyan erdővel, facsoporttal találkozhatunk az etnikummal „megáldott” települések környékén, melyeket nem vágott még derékba az úgynevezett. „megélhetési fakivágók” légiója. /Milyen hülye kifejezés, hogy ki találhatta ki...?!/ Úgy „cigányderékba”.
Megmagyarázom; ez a kifejezés, mármint a „cigányderék magasság” nem erdészeti szakkifejezés, hanem az élet gyakorlati tapasztalataiból eredendeztethető műszó. A névmagyarázat igen egyszerű és prózai. Azt jelenti, hogy a „megélhetési fakitermelő”- az aktuális szociális segéllyel a zsebében - kocsmákban, játékgépek előtti álldogálásban megfáradt lábainak és a napi rendszeres-, nehéz testi munkától sajgó derekának nehezére esik a hajlás, a fárasztó térdelés és ezért a praktikusság okán derékmagasságban fűrészeli ketté „áldozatát”. Először ketté, majd a technológiai folyamat által megkívánt méretekre darabolva, melyet nagyban meghatároz a szállítóeszköz típusa. Úgymint; kerékpár, – mely csak szerencsés esetben saját tulajdonú - lovaskocsi, illetve a jó öreg Lada tetőcsomagtartója, úgy két-három emeletmagasságig felstócolva. Láthatja tehát a nyájas olvasó, hogy az erdészeti munka szinte minden fázisa, az egész vertikum nyomon követhető a „megélhetési favágók” tevékenykedését „forró nyomon” követve. Kitermelés, szállítás, feldolgozás, hasznosítás.
Talán csak egy kis apróság hibádzik és ez a telepítés illetve a tulajdonjog kérdése. Na, de ne legyünk ennyire szőrösszívűek, hiszen a hatóságok sem azok. Az esetek többségében úgy is rálegyintenek, hogy ez csak amolyan statisztikarontó cigánybűnözés, olyan megélhetési fajta. Nem így gondolkodnak azonban erről – teljes joggal - az erdők tulajdonosai.
Már a Szántai-kertet sem kímélik
De min csodálkozunk, hiszen mi már régóta a „megélhetésiek” országa vagyunk. A „megélhetési fanyüvők” egyébként is csak a hierarchia legalsó régiója és higgyék el nekem ebben a kategóriában nem ők a legveszélyesebbek társadalmunkra. A zöld lepel pedig, ez esetben is, mint már annyiszor nemsokára mindent jótékonyan, megbocsátón eltakar, és mi újra mehetünk a természetbe roma-ntikázni.