Menni, utazni kell, hisz csak akkor ismerjük meg a világot, s a világ is csak akkor ismer meg bennünket. Legyen szó sportról, művészetekről, énekkarokról, modern- és néptáncról. Menni kell, tovább…
Már gyermekkorban szüleink keresik azt a szabadidős elfoglaltságot melyről, azt hiszik, hogy jó lesz nekünk. A lehetőségeket keresve beíratnak, járatnak több különböző helyre, melyből egy megfog, magával ragad, és azt az egyet szívvel lélekkel műveljük. Felnövünk, elérjük a kamasz, majd a felnőtt kort, s egyszer csak hirtelen rádöbbenünk, hogy a hobbinkat szeretnénk hivatásnak. S itt kezdődnek a gondok: sok tehetség – kisváros.
Nagy érdeme Jászberénynek a sok tehetséges fiatal, de sport és a művészet bejáratánál, tiszteletben tartva minden nagyszerű szakembert, ott a „Megtelt” tábla. Így nem marad más, menni kell, utazni kell, kapcsolatokat építve keresve a lehetőségeket, mert megvan a lehetőségnek az fránya szokása, hogy nem kopogtat türelmetlenül dobogva az ajtónkon.
Budapest. Viszonylag közel van, s minden rezdülésében forr, pezseg az élet. Ipar, kereskedelem, sport, művészetek városa, ország szíve, lehetőségek földje. Ezzel szemben egy kisváros nem tud labdába rúgni. Megpróbál mindenben segíteni, de gazdasági helyzetét is figyelembe véve, nem tud annyi helyet teremteni, amennyire jogosan, fokozatosan, a felnövekvő generációk részéről igény mutatkozik.
Leülni, megnyugodni nincs idő, hisz az effajta kisvárosi "bebábozódás" senkinek sem tesz jót a művészeti munkájában. Tudni, ismerni szükséges, első kézből, személyesen, hogy merre forog a világ kereke. Talpon maradás, önmegvalósítás, karrier, művészet, sport, élet, munka, család, Jászberény. Mind megtartásához autóba, buszba kell szállni, és menni kell, tovább…