Nahát, nahát! A civil szféra csöndben van – nincs véleménye. Nincs véleménye? Nem hinném. Figyelem a híradásokat – valami „alakúúúúúl” –, ujjonganék, de nem teszem. Nálamnál jobban nem nagyon drukkol senki ennek a kis országnak, hogy végre már élhető, lakható legyen, ne csak szerethető!!!
Húsz éve hallgatom már a mindenféle szónoklatokat, s az még rendben van, hogy én nem lettem egyiktől sem okosabb, de a dolgok sem lettek jobbak. Örülhetnék éppen annak is, hogy Semjén Zsolt visszafoglalta a Kossuth teret, csak azt tudnám, kitől. Mert én biztosan nem foglaltam el, miattam nem kellett kordont húzni, én nem dobáltam ott soha tojást és követ, bár gyerekkoromban a Zagyva partján ez előfordult velem (de akkor sem a vonatokat dobáltuk meg, mint mostanság szokás!)
Nyilván nem ejtettem könnyet Orbán Viktor beszéde után sem, mint azt tette ott néhány érzelmileg túlfűtött hölgy, de azt meg kellett állapítanom, jelenlegi miniszterelnökünk tényleg köztársasági elnöknek való, mert beszélni azt tud. Lehet, eljön annak is az ideje.
De hagyjuk az érzelmeket, ha már a civil szféra szószólói vagyunk ezen a honlapon, akkor beszéljünk lényegesebb kérdésekről.
Látva az elmúlt néhány hetet, rá kellett döbbennem, az önkormányzati választásokig nem fog történni semmi lényeges, nem lesz olyan döntés, ami fájna. Most megy a politikai celebshow, de olyan veszélyes marhaságok is elhangzanak, mint amit valamelyik nap Kósa Lajos sütött el, miszerint államcsőd fenyeget bennünket. A tőzsde persze rögtön reagált, azonnal húsz forinttal többért vehettünk egy eurót. Elhangzott ez az állítás annak ellenére, hogy a nyilvános adatok szerint az első negyedévi GDP-adatok szerint beindult a gazdaság. Hogy hová és miképp, azt ne részletezzük, de a törékeny gazdasági egyensúly pozitív mérleggel zárult, ami még nyilván az előző kormány, s Bajnai Gordon műve. A válságkezelés hatékony volt (nemzetközileg is elismert nyugati elemzők szerint is példaértékű, amelyet most a Fidesznek folytatni kell, nyilván még jobban, még következetesebben! És nyilván még mindig fájni fog ez nekünk!)
Ami viszont aggasztó, ez az új államtisztviselői törvény, amit máris megszavazott az Országgyűlés, s az érintett szakszervezetek véleményét nem hallgatta meg senki. Volt is felháborodás és tiltakozás, meg lesz is még. Nem vagyok híve annak, hogy valaki megszerzett jogként igényt tartson a munkahelyére, hiszen legfontosabb az lenne, ha a hozzáértés, tehetség, kiváló munkavégzés lenne az értékelés legfőbb szempontja, ám az új törvény nem beszél erről. Két hónap felmentési idővel indoklás nélkül lehet bárkit elbocsátani a köz- és államigazgatásból – ha Sólyom László is aláírja a törvényt. Ezzel kezdeni a törvénykezést nem épp úri gesztus a Fidesz részéről. Értem én az indoklást is, viszont – ismerve a fideszes technikákat – így könnyen el lehet majd távolítani bárkit, aki „túl okos, túl nagy a szája, túl szép…”. Na, ezért háborodott fel minden érintett, s ezzel még nyilván nincs vége az ügynek.
A másik furcsaság a Nemzeti Megbékélés Napja. Bár az lenne, őszintén mondom, szeretném, de Trianon kapcsán nem tudom, hogy valaha is lesz-e ilyen. A Jobbik nyilván elégedett ezzel, én nem egészen, s nem azért, mert nem szeretném én magam is, hogy a régi határok lennének ismét, de én ennek realitását nem látom.
1910-es adat szerint az akkori lakosság 30 %-a volt magyar, a többi szlovák, szerb, horvát, stb.. Trianon keserűségéért lehet mindenkit hibáztatni, de leginkább akkori politikusainkat kellene megróni, akik folyamatosan rossz döntések sorozatát hozták. Az ítélet kegyetlen volt az I. Világháború után, én sem értem, miért, de mondjon valaki egy normális ötletet, hogy mit is lehetne tenni normális megoldásként ebben az ügyben. Nekem komoly kétségeim vannak…
A kettős állampolgárság sem sokat javít ezen a helyzeten, bár ezt is értem, hogy miért szavazta meg az Országgyűlés, de engem nagyon érdekelne a határon túli magyar emberek, magyar szervezetek véleménye is. Nekem több ismerősöm, barátom is van Erdélyben és Szlovákiában, szívesen leültetem őket Semjén Zsolttal és Vona Gáborral, hogy kicsit beszélgessenek már el.
Valami alakul. Valami igen. Sújt bennünket az eső, meg az árvizek, lehet, erről is a kommunisták tehetnek, de jó lenne már, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere tényleg együttműködés és párbeszéd, normális kommunikáció lenne. Az országért. Mert én már azt mondom, a „Csak a Fidesz! Megvan. Most a következő szlogen „Csak az ország!” legyen. És komolyan.
Persze szkeptikus vagyok, de tátva maradna a szám, ha a következő törvény az lenne, hogy az országgyűlési képviselők arról az évi tizen-húsz milla (számla és elszámolás nélküli) költségtérítésről lemondanának, legalábbis szigorúan számot adnának róla, s csak azt vennék fel, ami tényleges költségük. Akkor elhinném, hogy komolyan gondolják: Csak a haza!