Hogy mi köt össze egy-egy Motörhead-, Etna-, Tankcsapda- (juj, ez most nem biztos, hogy stimmel; miért is nem hordok magammal fényképezőgépet…) -pólóban ugráló fiatalembert? Gyors választ kérek, ha nincs meg, akkor megmondom: a Salto Mortale zenekar. Azoknak, akik esetleg nem ismernék a bandát: a Salto Mortale – szerény véleményem szerint – Jászberény vitán felül legjobb feldolgozás-zenekara.
Velük kapcsolatban is ismerősek a szólamok: „ha más városban élnének” / „máshova születtek volna…” Mivel a sport világából tudjuk, hogy a „ha” kötőszóval kezdődő mondatoknak nincs értelme (újabb közhely, és ez még csak az első bekezdés; mi lesz még itt?!), kijelenthető: bántóan kevesen látták-hallották a srácok szombat esti produkcióját.
A hely-, névismerettel, hiányos arcmemóriával rendelkező koncertlátogató honnan ismerheti fel a Saltót? Jogos a kérdés. Vegyünk először is két jól szép szál fiatalembert egy-egy gitárral, mikrofonállvánnyal: Buda Sándorról és Buzás Lászlóról van szó. Ők felelnek azért, hogy a hallójáratokba eljutó torzított gitárhangok száma a lehető legnagyobb legyen időegység alatt. Aztán keressünk egy szájharmonikást, aki igazán otthon érzi magát a blueszenében - Nyíri Zsolt a megfelelő személy. A picinyke hangszerrel jó barátságban lévő hangszeres szólói harmonikusan olvadnak bele a nagyszámú Hobo-, Takáts Tamás-szerzeménybe.
Külön bekezdést érdemel a ritmusszekció. A műanyag fejű verőivel a dobokat püfölő Szalóczy Miklós először is piros pontot érdemel; bár kisebbfajta cintányér- és doberdő mögül ad precíz alapokat a társak játékához, kilátszik a hangszerei mögül. (Bevallom, az utóbbi időben külön figyelem az ütősöket ebből a szempontból; nem szeretem ugyanis, ha túlságosan körülbástyázzák magukat a tamokkal a „zenészek legjobb barátai.” Persze a dobok elrendezése is, mint sok minden a színpadon, a stílus, a koncerthelyszín függvényében változhat.) A Miklós által hozott ütemek Laczkó Csaba (akit néhány szám erejéig Buzás Bálint vált) basszusgitározásával abszolút szinkronban vannak. Csaba olyat művel, amit még annak ellenére nem láttam, hogy nem sorolhatom magam Jászberény tíz legszorgalmasabb koncertjárója közé: a ZZ Top-féle Gimme all your lovin’-ban timpani verővel üti a húrokat.
Ami a repertoárt illeti, számos hazai és külföldi klasszikus felcsendül a saltós fiúk előadásában: a már említetteken túl LGT-, P. Mobil-, Judas Priest-, Rolling Stones-nóták is szépen szólnak az ötösfogatnak köszönhetően. Még az Aerosmith és a Run DMC által sikerre vitt Walk this way is, amit a dobos először kolomp hiányában szombat este pihentetett volna. Az eredményt hallva: kár lett volna kihagyni. Ezt talán az egyik lelkes néző vállán békésen pihenő papagáj, Polly is így gondolta. És újabb vállon veregetés a ráadásdalokért is; ekkor csendült fel a többi számtól stílusában eltérő, skás lüktetésű Indokolatlan jókedv (Bikini), valamint Kispálék Húsrágó hídverője is.
A leírtakból talán látszik, hogy egyáltalán nem veszélyes vállalkozás szaltót ugrani a nyáron még remélhetőleg hallható zenekarral. Pont fordítva: a feldolgozott szám címével ellentétben indokolt jókedvet eredményez a próbálkozás.