Végre rájöttem mi a jó az influenzában. Nem, nem a lógás a melóhelyről, meg nem is a délelőtti forgolódások a takaró alatt, hanem az, hogy ilyenkor van idő rendesen végignézni egy-egy filmet.
Tetszenek érteni: rendesen. Vagyis úgy, hogy nem kell közben arra figyelni: mikor szólal meg az a rohadt telefon, és mikor kell nagyon menni, mert „helyzet van”.
Csak fekszik az ember, teát kortyolgat, és bámulja a dobozt. (Jó a nálam gazdagabbak az LCD monitort.)
Én például így néztem most meg a Mamma Mia című alkotást.
(Aki esetleg nem tudná az az a film, amelyikben a színészek eléneklik az ABBA összeslágerét.) Mit mondjak: baromi jó volt. Sőt: ….. jó. (Ha itt a szó helyén pontok lesznek, akkor Kormos kihúzta az általam leírtakat. Egy foglalkozás nevét citáltam ide. Azt mondják róla, hogy ősi, és sokba kerül. Mármint a kuncsaftoknak.)
De vissza a Mamma Mia-hoz. Az ötven fölöttiek talán még ma is fejből fújják a legjobb ABBA nótákat. Lehet, hogy jászsági akcentussal dudorásszák magukban a Csikitítát, vagy a Mani, mani, manit, sőt a Denszing Kvínt is. (Jelen pillanatban nem nagyon érdekel, hogy másként írjuk így énekeljük és kész) Szóval mind feledhetetlen. Az ifjabbak –mint például én- kicsit később szerették meg a svéd bandát. Tinikorunkban még ciki volt ABBA rajongónak lenni, hiszen ott volt mondjuk az AC/DC amivel aligha fért volna össze. Később azután az egyetemi klubokban a hatodik sör után már bevallottuk, hogy erre csak jobb táncolni, sőt a Tenkjú for de mjúzikra könnyeb csajokat (lassú) táncba vinni, mint például a dübörgő kemény rockra. Azután jött a Sláger Rádió, és napi két-három ABBA nótát öntött ránk. A nagy tesó szokását követték a kisebbek, és ma már minden állomás kínálatában benne vannak az ABBA dalok.
Vagyis a zene dögös, időtálló, azaz lehetett belőle filmet csinálni. Csakhogy! Az álmok városában (lásd még: Hálivúd) szinte mindent el tudnak szúrni. Az amerikai álom ugyanis sekélyes, kicsinyes, csak szex meg a pisztoly a fontos az ottani filmgyárakban. Nincs olyan kiváló alapmű, amit tönkre ne tudnának vágni. Lásd, mondjuk a legutóbbi James Bond filmet, ami alig gyengébb egy másodosztályú albán akciómozinál, pedig ott is minden adott volt, hogy valami jó süljön ki a forgatásból. Csak az évtizedes hagyományokat kellet volna tovább vinni, de az alkotók úgy döntöttek, hogy a mindig elegáns, és humoros Bondot lecserélik egy baromarcúra, akinek még angolhumora sincs, viszont folyton hisztizik. De mondhatnám a Három testőr legutóbbi, pár évvel ezelőtti változatát, amelyet csak azért nem feledtem el, hogy máig felmenjen a vérnyomásom, ha rá gondolok.
Szóval tartottam attól, hogy ezúttal is csalódni fogok. De valahogy nem sikerült. (Hálisten) Pedig a sztori eléggé bárgyú. Adott egy anya, akinek éppen 21 esztendős a lánya. A kisasszony az esküvője előtt bukkan rá anyja naplójára, amelyből kiderül, hogy a mama hajdan igencsak kikapós menyecske volt. Így azután három apja is lehet, hiszen pár napon belül mindannyiuk vánkosára oda hajtotta a fejét az asszonyka. Oly közel voltak a –mondjuk így- benyomások, hogy maga sem tudja: ki is magzata papája. Ráadásul a pásztorórák után mindhárom lovag eltűnt.
A lány viszont szeretné, hogy az esküvőjén ott legyen a spermadonor (így hívja hajdani pasijait az anya). Meghívja hát mindhármukat a lakodalomba. Ők meg –láss csodát- el is mennek. A folytatást tessék megnézni. Érdemes.
Először is parádés a szereposztás. Meryl Streep játssza a feslett erkölcsű anyát. Az egyik apa a korábbi James Bond, Pierce Brosnan. Kicsit furán áll neki az enyhén klimaxos középkorú pasi figurája, de azért jól oldja meg. Ráadásul énekel is. Fura rekedt hangja van. Kautzky Armand sokat dob rajta a szinkronjaival. A másik apa Colin Firth, akiről később kiderül, hogy az anya volt az első nő az életében, meg az utolsó is. Ennek pedig nagyon örül a násznép egyik –igencsak csillogó szemű- férfitagja. A többi színész kevésbé ismert, de jó. S ne feledkezzünk meg a tánckarról sem. Állítólag Anglia 20 legjobb férfitáncosát szerződtették. Nem lehetett olcsó, de megérte.
Azután kívánatosan a helyszínek. Tengerpart, sziklák, templom a hegy tetején, plusz görög épületek. Giccs a javából, mégis jó nézni. Lenne kedve az embernek kiugrani az ágyból, eldobni a Coldrexet, és elutazni oda a kedvesével. Vagy anélkül. S, hogy el ne feledjük: a zene! Mintha egy másfél órás klipet néznénk. Hol könnyezünk, hol röhögünk, hol egyszerűen csak tátjuk a szánkat. Azt mondják az okosok, hogy minden múlandó. Lehet, de akkor az ABBA zenéjének felezési ideje hasonló a plutóniuméhoz, vagyis legalább ezer év.
No persze sokan mondják, hogy ez is csak egy nyálas hálivúdi mese, amelynek a végén mindenki csókolódzik, és élnek boldogan, amíg meg nem halnak. Így van. Annyiban azonban különbözik a sok szeméttől, amelynek hasonló a vége, hogy ha sok ilyet látnék, én is biztos boldogan élnék, míg meg nem halok.