Tudom, tudom, kiverte már a biztosítékot ez a téma, de kénytelen vagyok ismét erről (is) írni. Nagy felháborodást váltott ki valamikor, hogy „nagyonmagyar, tökös magyar” gyerekeknek tudtam be a romagyilkosságokat. Aztán bebizonyosodott, nem sokat tévedtem, bár folyik még a bizonyítási eljárás, nincs még bírósági ítélet, de lesz.
Semmi elégedettséget nem érzek, inkább szomorúságot, hogy a XXI. század elején Közép-Európában vannak olyanok, akik így akarják intézni a dolgaikat. Persze semmit nem oldottak meg, csak elintézték saját életüket néhány évtizedre, de a cigánykérdés változatlanul megoldásra vár. Egyre égetőbben. Ha valaki tud értelmes megoldást, akkor szóljon, én tanácstalan vagyok. A Jobbik önként vállalt feladatmegoldása annyira nem tetszik nekem, én sokkal inkább a rendőrségre bíznám, és a megelőzésre fordítanám a hangsúlyt.
A másik történet a Magyarok Nyilai Felszabadítási Szervezet nevezetű őrültség. Ismét írhatnám, hogy a XXI. század elején Közép-Európában vannak olyanok, akik így akarják intézni a dolgaikat. Láttam olyan óriásplakátot (házi kivitelben, amikor még a hivatalosat nem ragasztották fel), hogy „Szabadságot a politikai foglyoknak”, s Budaházy György képe virított ott házilag nyomtatott formában. A hírek szerint a Jobbikból is sáros lett valaki ebben az ügyben, persze tagad, majd az ügyészség megállapítja, hogy ki hazudik.
Szóval, nekem nagyon nem tetszik, hogy ebben az országban így mennek a dolgok. Nem tetszik a BKV-féle síbolás, s nem tetszik az erőszak sem, épp annyira nem, mint ez a mérhetetlen egyet nem értés. A választások eredménye nagyjából tudható, a Fidesz nyerni fog (bár bízom abban, nem kétharmados többséggel). A Jobbik is bent lesz a parlamentben, épp úgy, mint az MSZP. Más esélyes jelöltet én nem látok. Aztán, hogy ott majd mi történik, majd kiderül.
Nem egyszerű a kérdés. A jövendő kormányzó párt nem lesz egyszerű helyzetben, Orbán királynak nem lesz elég hűbérese. A Jobbik nem fog vele finomkodni, hacsak nem lesz nyíltszíni vagy látens megállapodás. Azt nem mondom, hogy koalíció, mert a látszatot őrizni kell, de megállapodás elképzelhető. Láttunk már karón varjút. Aztán még egyéb más is elképzelhető, de ennek lehetőségét most megtartom magamnak.
A Fidesz azt mondja, „Itt az idő”. Tényleg itt van, csak mire is. Én azt mondom inkább, szorít az idő, nincs újabb négy év a taktikázásra, a pöcsölésre, mindenképpen reformok kellenek, hogy a gazdaság működőképes, fejlődő legyen. Oktatásról, egészségügyről, nyugdíjrendszerről, közigazgatásról már ne is beszéljünk.
Lesz ekkora erő és fegyelem az új kormányban, hogy meg meri tenni azt, amit már húsz éve nem mert egyik alakulat sem? Nekem vannak kétségeim, de majd meglátjuk.
A másik veszélyforrás a nyilas fiúk gyülekezete. „A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!” Ugye, ismerős! De mennyi idő is telt el azóta? Ezer esztendőnél is több. A magyar virtus fontos, de ismert a pszichológiából az agresszió szociálpozitív vagy szociálnegatív kiélésének lehetősége. A két út közötti választás pedig műveltség, tanultság, intelligencia és – elsősorban – gondolkodás kérdése. S itt mintha kissé baj lenne a fejekben.
Széchenyi mondta (nem pontos az idézet), hogy minden népnek olyan a vezetése (kormánya), amilyen ő maga, amilyet választ. Lássuk, most milyenek vagyunk!