Meghirdették a városi újságot – van egy tuti tippünk a befutóra

Valamelyik tavaszi önkormányzati ülésen megdöbbenve vették tudomásul a képviselő-testület tagjai, hogy a város lapjának, a Jászkürt újságnak kiadási joga nem a város tulajdonában van, hanem azt a jelenleg a kiadással megbízott cég birtokolja, mint ahogy a jaszkurt.hu internetes oldalt is. A Jászkürt tehát hivatalosan nem a városé.

Ezt a visszás helyzetet és az ehhez vezető, még az előző ciklusokra visszanyúló néhány megkérdőjelezhető intézkedést próbálták jóvátenni a testület tagjai, mikor elhatározták, közbeszerzést írnak ki a lap amúgy is lejáró kiadói jogának ügyében. Meg is bíztak ezzel egy erre szakosodott céget.

Az összeg várható nagysága miatt uniós beszerzésről van szó, tehát akár egy francia vagy osztrák cég is jelentkezhetne, hogy öt éven keresztül ő adná ki Jászberény lapját. Már ha olyan távolról megérné nekik. Nyilván nem. Mint ahogy Magyarország más régióiból sem valószínű, hogy sorban állnak egy jászsági kisváros újságjáért. Valljuk be a berényi vállalkozások is meggondolnák, jelentkezzenek-e, ha mondjuk Kapuvár vagy Kisvárda önkormányzati lapját hirdetnék meg. Messziről az ilyet ugyanis nem lehet csinálni. Ahhoz kapcsolatok, helyi ismeretség, a helyszínen dolgozó munkatársak kellenének. Ilyen szinten legnagyobb esélyük a jászberényi vállalkozásoknak van, úgyhogy kíváncsian várjuk, hány helyi cég száll versenybe a május 11-én kiírt önkormányzati lap kiadási jogáért. (Jól tetszett észrevenni, nem a Jászkürtre írták ki a pályázatot, hiszen az nem a városé…) A tegnapi naptól tehát szabad a vásár. Vagy mégsem?... Mivel a jászberényonline-t kiadó cégünk az írott sajtó területén semmiféle érdekeltséggel nem rendelkezik, így nem lévén érintettek az ügyben, egy-két észrevételt azért csendben megtennénk.

Elektronikus formában május 11-én tették közzé a kiírást. Május 20-ig kell prezentálni a jelentkezést, a megkívánt összes igazolással, mérleggel, stb… Ez testvérek között is kilenc nap. Tegyük fel,ha írásban előbb napvilágot látott is, akkor is mintha kicsit hosszúra nyúlt volna az előkészítés, ha csak ennyi idő maradt a pályázóknak. Ha valaki most hall először erről a pályázatról, azért igencsak gyorsnak kell lennie, hogy be tudja nyújtani az anyagot ennyi idő alatt. Persze kivéve azokat, akik már régóta tudják, hogy kiírják majd és volt idejük felkészülni. Itt már valaki egy orrhosszal előnyben lehet.

Ennél sokkal érdekesebb viszont az a kitétel, amivel a kör szinte teljesen leszűkülni látszik - idézem: „A szerződés teljesítésére alkalmatlannak minősül a részvételre jelentkező, … ha az előző 3 évben (2006-2008.) együttesen nem rendelkeznek legalább 1 db, önkormányzat részére végzett helyi lap kiadással, amely eléri a legalább 10 ezer példány / hét számot.”. És itt valaki könnyen utcahossznyi előnybe kerülhet… Hiszen, miután megállapítottuk, hogy a más városokban újságkiadással foglakozó helyi cégeknek nem igazán éri meg idejönni, így a helyi erőkön kívül csak országos lapkiadók jelentkezhettek volna, akik a hirdetések és a közelgő választások miatt esetleg valamiféle fantáziát látnának a jászberényi újságban. Ám az említett kitétel folytán még mondjuk egy Axel-Springer volumenű cég sem teheti be a lábát Jászberénybe ( ha egyáltalán akarná) hiszen hiába adnak ki számos országos, megyei vagy régiós újságot és magazint, hiába tőkeerősek, nagy szakmai tapasztalattal, nem hiszem, hogy bármely önkormányzat megbízásából adtak volna ki heti, legalább 10.000 példányos helyi lapot.

Pillanatnyi szűkös tudásunk szerint, így talán csak egy lapcsoport marad talpon – már ha kilenc nap alatt egyáltalán képbe kerül és megszerzi a szükséges dokumentumokat. Akkor esetleg ringbe szállhatnak. Ott pedig egyetlen ellenfelük lesz. Egy olyan jászberényi vállalkozás, aki a széles-e Jászságban egyedüliként felel meg annak a kitételnek, hogy az elmúlt három évben legalább heti 10.000 példányban adott ki önkormányzati lapot.

Hát… szóval nem az a tömegeket megmozgató kiírás ez, a jászsági, helyi vállalkozók részére pedig - egy kivétellel- eleve reménytelen. A kör így eléggé leszűkül. Mondhatnám, valaki itt már kilométernyi előnyre tehet szert, ha élni kíván a lehetőséggel.(És ha már a sors véletlen összejátszásai folytán tálcán kapja a lehetőséget, miért is ne élne vele…) Ha valaha is egy kakasos nyalókánál nagyobb dolgot nyertem volna életemben, s ezáltal rendelkeznék kellő önbizalommal, már most nagyobb tétet tennék a befutóra..

De ez csak játék a szavakkal, hiszen kívülállóként a furcsaságokon lehet ugyan filozofálni, azon ugyanakkor nem érdemes vitázni, hogy minden jogszerű-e. Mert biztosan az.