Igen. Azaz én igennel szavazok Tamás Zoltán kérdésére…De!

Igennel szavazok arra a tamási kérdésre, hogy a polgármesternek támogatnia kell-e a képviselő-testület által meghozott és elfogadott döntéseket…. Igennel szavazok, és azt javasolom, hogy mások is ezt tegyék. De van itt még egy-két dolog, ami az ügy természetéhez tartozik. Például az, hogy a képviselő-testület nem a teremtő úristennel azonos, még csak nem is a választópolgárokkal, sőt még a törvényeket sem Ő hozza. Ebből sok minden következik, de nagyjából kettő megfontolásnak itt relevanciája lehet.

1. Ha a testület döntése jogellenes (vagy törvényellenes), akkor a szabályosságért személyében is felelős polgármester törvénybeli kötelessége a korrekció, ha úgy tetszik a képviselő-testület döntésével szembeni ellenállás.

2. Ha a testület döntése a polgármester megítélése szerint nem szolgálja az önkormányzat érdekét „vétót” alkalmazhat.

Az első megfontolás lényege, hogy a törvényeket mindenkinek – még a képviselő-testületnek is - be kell tartani. Tamás csemegetömbös előterjesztése nem felelt meg ezen megfontolásnak ezért – rövid parlamenti és helyi közjáték után – a képviselőtestület elvetette azt és elfogadta az én előterjesztésemet Juhász Dániel észrevételeivel együtt. A tamási kérdés második fele „hogy hosszas vizsgálódás után sem tud felmutatni semmit, ami annak törvénytelenségére utal?” tehát valótlanságot sugall, ugyanis felmutattam, hogy a csemegetömbös előterjesztés bizony törvényellenes volt, ezért az önkormányzati miniszter annak elvetését javasolta.

A második megfontolás a „vétó” a polgármesternek törvényben biztosított eszköze. Az Ő megítélésén alapul, hogy felhívja-e a testületet vagy a bizottságot, hogy tárgyalja újra a kérdést. Erre volt már néhány példa helyben is. Ilyen volt a kórházi vita és az ötmilliárdos kötvénykibocsátás stb. Az utóbbinál úgy érzem engem igazolt az idő, az előbbinél még nem tisztultak le kellően a viszonyok, de attól tartok…

Állítom, hogy a „csemegetömbös” tisztánlátáshoz is szükséges: a tényeket, a következtetéseket és a becsmérlő kifejezéseket össze bizony ne keverjük!

Íme néhány tény, következtetés – becsmérlés csak mértékkel:

1. Tény, hogy Tamás Zoltán arra kérte a jelentkező szombathelyi céget, hogy először ne a várossal, hanem a csemegetömb terület három másik tulajdonosával egyezzen meg a csemegetömb terület fejlesztéséről. Tény, hogy a felkérés sikeres volt. Tény, hogy a szombathelyi cég és a terület másik három tulajdonosa közötti megállapodás ma is hétpecsétes titok. Következtetés és pici becsmérlés: nagy butaság az a tamási kijelentés, miszerint: „a másik három tulajdonossal evezünk egy csónakban” (lásd Jászkürt 2009. április 18). Én úgy látom, hogy a szombathelyi cég evez a másik három tulajdonossal egy csónakban. Esetleg ott ül még Tamás is…

2. Tény, hogy Tamás Zoltán a képviselő-testület tudomása nélkül tárgyalt az önkormányzati csemegetömbös területet eladásáról a szombathelyi céggel. Tény, hogy a testület és a város lakói az előkészületekről nem Tamástól értesültek először, hanem egy hirdetési újságból.

3. Tény, hogy Tamás Zoltán előterjesztést írt, miszerint a város versenytárgyalás nélkül értékesíti csemegetömbös ingatlanát a szombathelyi cégnek.

4. Tény, hogy a tamási előterjesztés jogellenes volt, ezért a képviselőtestület hatályon kívül helyezte azt és zártkörű versenytárgyalást írt ki. A részvétel feltételei közé – valószínűleg bizottsági, tamási javaslatra? – bekerült, hogy csak az pályázhat a városi területre, aki bírja a másik három tulajdonos támogatását. Következtetés: Hjjja? A bizottsági döntés arról szól, hogy a csónakba csak azt veszik be, akit a bennülők közösen akarnak. Fentebb említettem, hogy a város szerintem már nem ül a csónakban – azaz már nem tőlünk függ, ki vehet részt a versenytárgyaláson, hanem a három másik tulajdonos jó szándékától.

5. Tény, hogy Tamás Zoltán a város honlapján – testületi, bizottsági döntés nélkül - megnevezi kiket fognak meghívni a zártkörű versenytárgyalásra: a három tulajdonost és a szombathelyi céget említi. A zártkörű versenytárgyalás célja továbbra is a város csemegetömbös területének értékesítése.

6. Tény, hogy van török barátom. Tény, hogy a török barátomat, semmikor, sehol és senkinek nem ajánlottam a csemegetömb értékesítése ügyében. Tény, hogy Tamás Zoltán a szombathelyi céget ajánlja. Tény, hogy a testület többségét kitevő összefogás (korábban 17-ek) egynémely tagjának barátja és üzlettársa városi tisztséghez és egyéb megbízáshoz jutott.

7. Tény, hogy jászberényi cégek (figyelem, nem törökök!) jelzik, hogy szeretnének részt venni a zártkörű versenytárgyaláson. Erről azonnal értesítettem a testület tagjait, a bizottságot és kértem, hogy tegyék lehetővé számukra a zártkörű versenytárgyaláson való részvételt. Tény, hogy a bizottság és a testület az elmúlt hét péntekjéig még nem döntött az ügyben, ezért a város polgárainak véleményét kértem az ügyben.

8. Tamás Zoltán kérdésére igennel szavazok.

Vajon hogyan szavaz Tamás Zoltán az én kérdésemre? Vajon Ő kívánja a jászberényi cégek részvételét a versenytárgyaláson?

Gedei József