Könnyű győzelem Ózd ellen

A múlt heti nehezen kiszenvedett döntetlen után, ma este könnyed játékkal szerezték meg két bajnoki pontjukat Ugrin György tanítványai a női kézilabda NB II. Észak–Keleti csoportjában:

Jászberényi TK DSE – Ózdi VSE = 35-17

Már a táblázaton elfoglalt pozíció és az őszi ózdi 8 gólkülönbségű győzelem sejtette, hogy a vasárnap esti berényi kézilabda meccs esélyese, a hazai hölgykoszorú. Ez igazolódott is, rögtön a mérkőzés kezdete után, hiszen Ugrin György lányai magukhoz ragadták a vezetést és végig az történt a pályán, amit a képzős hölgyek akartak. A szünet után 15-6-tal fordultak és a különbség csak egyre nőtt.

A szépszámú közönség a következő összeállítású csapatnak tapsolt a mérkőzés folyamán:
Zsibók – Vasas, Busi, Vér, Péter, Szűcs, Kisbalázs. Majd helyet kapott a cserepadon ülő: Cseh, Kovács, Szántai T., Viskárdi és Áfra is.

Jól játszott szinte az egész csapat, de mindenképpen hozzájárult a fölényes győzelemhez Busi Erika, Vasas Adrienn és Kisbalázs Dóra, akik a legtöbb gólt dobták a mérkőzés folyamán.
Ezzel a győzelemmel – ha jók a ma esti számításaink – a Tanítóképző női együttese a 5. helyről, a 3. helyre kapaszkodott fel a táblázaton.

A Pesti Edit vezette ificsapat is brillírozott, hiszen 29-14 –re verték az ózdi ifjú hölgyeket. Ez a hazai siker azt jelenti, hogy továbbra is Jászberény nevével kezdődik az ifjúsági táblázat.