Kék fényű glória

Múlt héten országos program keretében megvalósuló író-olvasó találkozó volt „ A bűnüldözés mesterei és lovagjai” címmel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon. Dr. Martinkó Károly nyugalmazott rendőr alezredes országos missziójának az a célja, hogy a lakosság minél szélesebb körben szerezzen tudomást a könyveiben szereplő rendőrökről, azokról, akik életük kockáztatása árán mentenek meg életeket.

A perzselő igazságérzettel megáldott írónak 1989 óta 14 bűnügyi tárgyú könyve jelent meg. Köteteiben egytől-egyig a helyzeteket az élet szülte, a megtörtént esetek mindegyike szívszorító, valós, emberi történet.

Kék fényű glória című könyve a gyermekmentő rendőrökről szól, Pintér Sándor belügyminiszter Úr előszavával, Dr. Orbán Péter volt országos rendőr-főkapitány néhány gondolatával. Az illusztráció Szász Endre festőművész munkája.

Az író a Magyar Rádió külső munkatársaként sok évig tagja volt a „Mit üzen a rádió” riporteri gárdájának. Újságíróként 20 éven át készített bűnügyi tárgyú műsorokat, riportjaiért kétszer is elnyerte a Kritikusok díját.

A jó hangulatú találkozón résztvevők azon túl, hogy közelebbről is megismerhették az írót és könyvei születésének körülményeit, megtudhatták, hogy Dr. Martinkó Károlyban a „tisztességes rendőr és a tisztességes újságíró mindig együtt van”.