Megtáncoltattuk a halakat!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre, immár második alkalommal Jászberényben, a Néptáncosok Népzenészek Országos Horgászversenye. A verseny rendezője az Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület volt, a helyszínt és a szaktudást pedig a 359. sz.Hűtőgépgyár Horgász Egyesület biztosította. 2008-ban 8, míg idén 15 csapat versenyzett a helyezésekért.

A 15 csapat 10 táncegyüttest képviselt. Minden csapat 2 főből állt, így tehát 30-an vártuk a helyosztó sorsolást. A verseny összdíjazása 100.000.- Ft. volt. Érkezett csapat Marcaliból, Bagról, Csongrádról, Jászkisérről, és természetesen Jászberényből. Az első esti forduló, és a második hajnali forduló között a Cimbaliband zenekar adott fergeteges közel egyórás koncertet a tó szigetén. Lendületüket és muzsikálási kedvüket a hajnal 1 órás kezdés sem szegte meg. A verseny végeredménye a következőképpen alakult:

I. Helyezett:
Halas-Baglas
Sola Benjámin "Bendzsó" - Takács Gábor "Taki" / Baglas Néptáncegyüttes - Marcali

II. Helyezett:
Dél Alföldi Haldöngölők
Bereczky Ferenc - Baktai Zoltán / Alföld Néptáncegyüttes - Csongrád

III. Helyezett:
Hal-Ászok
Lajkó Csaba - Kozma Márk / Jártató Táncegyüttes – Jászberény

A dobogós helyezést elérő csapatok ( Fotó : Donkó Rajmund)A dobogós helyezést elérő csapatok ( Fotó : Donkó Rajmund)

Különdíjak:

A legfiatalabb versenyző
Zolnai Áron – Jászberény

Egyedüli női versenyző
Tóth Aranka – Jászberény

A legkitartóbb anyuka:
Szász Anita – Jászberény

Ezúton gratulálok minden versenyzőnek szurkolónak! Nagyon kellemes, élményekben gazdag, baráti versenynek lehettünk részesei. Mint az ONBK Egyesület elnöke és a Jászság Népi Együttes művészeti asszisztense külön örülök neki, hogy Jártató Táncegyüttes fiatal táncosai, Jászberényt képviselve, a dobogóra kerültek. Bízom benne, hogy jövőre mi „idősebbek” is a dobogóra kerülünk. Köszönjük a jászberényi Simon Virágkertészet, Silurus Horgász Szaküzlet és a Center Sporthorgász Szaküzlet támogatását.

A versenyzők és szervezők étkezéséről Bakki István táncos apuka vezetésével a Jászság Népi Együttes önkéntesei gondoskodtak. Köszönjük a 359. sz. Hűtőgépgyár Horgász Egyesület mindenre kiterjedő segítségét. A horgászversenyről fotókat a www.onbk.fw.hu honlap Fotógalériájában láthatnak az érdeklődők. Találkozunk 2010-ben a III. NÉNOH-on!