Hősök voltak mindannyian...

2012. február végéig látogatható Szolnokon, a megyei levéltárban a "Hősök voltak mindannyian..." - Jász-Nagykun-Szolnok megye a Nagy Háborúban című kiállítás, amely több éves előkészület után, széleskörű társadalmi összefogás révén jött létre. Gyűjtők, civil szervezetek, közgyűjtemények gazdag tárgyi anyaga mutatja be a 13. Jászkun Huszárezred és a 68-as gyalogezred csatáit, hősies helytállását, s a hátország megpróbáltatásait.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár a kiállítással, méltó módon kíván megemlékezni az első világháború eseményeiről, a megye területéről besorozott katonákról és a térségünket érintő háborús történésekről. A levéltár célja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgálatot teljesítő jászkun huszárok és honvédek hősies küzdelmeit, áldozatvállalását, a fronton, vagy a hadifogságban átélt szenvedéseit, a hátország és Szolnok megpróbáltatásait – a beöntött harangoktól a világháborús emlékművekig – hitelesen és a mai közvélemény számára is befogadható formában bemutassa.

Megtekinthető: 2011. május 30-tól 2012. február 28-ig előzetes bejelentkezés alapján, csoportosan, illetve egyénileg keddenként 10.00-11.00, csütörtökönként 14.00-15.00 óra között, minden esetben tárlatvezetéssel.

Az első világháború megyei vonatkozásait felvonultató tárlatról itt tudhat meg többet: http://www.youtube.com/watch?v=TcdS-Xeurao

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár címe: 5000 Szolnok, Pozsonyi út 40-42.
Telefonszáma: 56/421-404, 56/344-161.
Honlapjuk címe: www.szolarchiv.hu