Áloméj az Állatkertben

A Jászberényi Állat és Növénykert idén nyolcadszor rendezte meg az „Áloméj az Állatkertben” („Dreamnight at the Zoo”) programot.

Az ötlet a rotterdami állatkertből indult és lényege, hogy Európa több mint 200 állatkertjében, június első péntekén, zárás után az állatkerti dolgozók egy különleges estét szerveznek sérült, fogyatékkal élő emberek részére.

Több mint 70 vendég fogadta el az állatkert meghívását. A programban állatsimogatás, állatkerti csoportvezetés, uhu repítés, óriás kígyóval történő ismerkedés és látványetetések szerepeltek.

A napokban egy másik gyerekprogram is nagy sikerrel zajlott az állatkertben:

A június 5-én tartott Nemzetközi Környezetvédelmi Világnap alkalmából - immár hagyományosan - három iskola Jászapáti, Pusztamonostor és a jászberényi Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatának tanulói látogattak el az Állatkertbe. A gyerekek virágot ültettek a most épülő vidrakifutó köré, majd a felsőbb éves tanulók egy vetélkedőn vettek részt az arborétumban. Az egészséges és fogyatékkal élő gyerekekből álló csapatok egymást segítve lenyűgöző ügyességgel oldották meg a különböző feladatokat, melyek növényfelismerésből és állathang azonosításból, igaz-hamis játékból, színezésből és szókeresésből álltak.