A jászberényi kosárlabda az elmúlt években egyre feljebb és feljebb kapaszkodott, s a most zajló bajnokságra eljutott oda a város, hogy egy kifejezetten erős, sokak szerint komoly feljutási eséllyel rendelkező csapattal rendelkezzen. Az eddigi sikertörténet előzményeiről, jelenjéről és reménybeli jövőjéről a JKSE legrégebbi csapattagjával, Gudmon Andrissal beszélgettünk.
- A keret legrégebb óta Jászberényben szereplő játékosa vagy. Hogyan változott a légkör, a közösségi szellem az elmúlt években? Mit gondolsz, érdemes lennél-e különleges bánásmódra, és ha igen, érzed-e ezt?
- Azért is érdekes a felvetésed, mert azt hiszem, kevesen tudják, hogy én játszom legrégebb óta Jászberényben. Ha jól emlékszem, 2002-ben volt először szó arról, hogy Gedei Tibivel egyetemben a Szolnoki Olaj junior felnőtt csapatából Jászberénybe igazoljunk. Hosszú idő eltelt azóta, hogy először berényi színekben pályára léptem, de ennek ellenére mind a mai napig előfordul, hogy nem érzem, hogy az emberek tisztábban lennének azzal, hogy én vettem részt a jászberényi kosárlabdában történt változások állomásainak zömén. Pedig én mindig igyekeztem észrevételeztetni magamat minden évben, hogy ide, a JKSE-be tartozom. Ami az egyesületet illeti, ott sem mindig éreztem azt, hogy igazán fontos láncszeme lennék a csapatnak, mióta egyre feljebb törtünk és nagyra értékelnék mindazt, amit tettem az egyesületért. Ehhez hozzátartozik az is, hogy úgy érzem, több játéklehetőséget is megérdemelnék. Amennyiben megkapnám a bizalmat, igyekeznék azzal élni, de természetesen a mindenkori edző dolga eldönteni, kire és mennyire van szüksége. Én mindenesetre igyekszem bebizonyítani, hogy hasznára tudok lenni az együttesnek! Mindazonáltal sok segítséget kaptam a vezetőségtől is, amiért mind a mai napig nagyon hálás vagyok és hálás is leszek!
-Hogyan értékeled, hogy viszonylag rövid idő alatt igen komoly utat járt be a JKSE?
- Valóban, van ebben igazság, hiszen a 2001-es alakulás után alig néhány év alatt az NB I./B-be jutottunk. Nyilván a folyamatos és töretlen fejlődésnek mindenki, így mi, játékosok is örültünk, azonban utólag úgy érzem, némiképpen túl gyors volt ez a folyamat. Az egyre erősebb keret kialakulásához egyre jobb képességű kosárlabdázók érkezésére volt szükség, ebből pedig az következik, hogy egyre kevesebb lehetőséget kaptak, kapnak a fiatalok a nagy csapatnál. Az utánpótlás számára pedig különösen fontos, hogy érezze a bizalmat, illetve a kitörési lehetőséget. Mindezek mellett fontos hozzátennem, hogy nagyon-nagy dolognak tartom, ami eddig megvalósult Jászberényben a kosárlabdát illetően. Egyébként legalább ennyire számottevő, hogy a szándék nem változott – egyre magasabb szintet akarunk képviselni, s célunk – szinte - a csillagos ég!
- Milyennek minősítenéd az előző szezont és annak végeredményét, illetve milyen elvárásaid vannak a most kezdődő idénytől? Egyetértesz Mészáros Ricsivel abban, hogy elérhető az ’’A”-csoportos részvétel?
- A 2009/2010.-es idény – mint ahogy arra biztosan sokan emlékeznek – nagyon rosszul kezdődött a számunkra, hiszen az első hét találkozó során hét vereséget szenvedtünk. Természetesen ez minket, játékosokat bántott leginkább, s nagyon örömmel szolgált, hogy a keret megerősítésével gyorsan jöttek az eredmények és ezzel együtt a szurkolók is hamarosan visszatértek a csapathoz. Az új csapattagok érkezésével gyorsan felszálló ágba kerültünk, ennek köszönhetően pedig már az 1-8. helyekért vívott rájátszásba való bekerülés sem tűnt lehetetlennek. Ez a kemény munkának és a jó csapatszellemnek köszönhetően össze is jött, s ugyan az elődöntőbe jutásért vívott összecsapáson végül a soproniak ellen alulmaradtunk, egyáltalán nem kell szégyenkeznünk az elért eredmények miatt, hiszen azt követően mindkét helyosztóból győztesen kerültünk ki. Utólagos okoskodásnak tűnik, de valószínűnek tartom, hogy ha a SMAFC-NYME elleni, a négy közé jutásról döntő meccsek idején összeszokottabb csapattal állunk ki, lényegesen nagyobb esélyünk lett volna a még jobb pozíció megszerzése érdekében. Mindezek tudatában sem volt okunk szomorkodni, mert tudtuk, a következő idényben adva lesz a lehetőség számunkra a javításra, mivel az előző idény alapemberei maradtak Jászberényben, s az érkezők révén tovább erősödtünk. Őszintén bízom benne, hogy ez meg fog látszódni az eredményeinken, s igaza lesz Ricsinek a feljutással kapcsolatban! Annyit mindenesetre ígérhetek, hogy az akarással nem lesznek problémáink!
- Ahogy emlékszem, mindig szívesen emlékszel vissza a szolnoki időszakra, amikor megtanultad a kosárlabda alapjait. Mit lehet tudni pályafutásod ezen szakaszáról?
- Jól emlékszel, tényleg sokat köszönhetek a szolnoki éveknek. Azon túl, hogy megismerkedtem a kosárlabdázás alapjaival, megtanultam, milyen a helyes mentalitás. Fiatalkorban szembesültem azzal, hogy mindig a maximumra kell törekedni nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken is. Szolnokon az egyik legkedveltebb csapatsportágnak számít a kosárlabda, ennek következtében pedig nagyon sokan járnak a gyerekek közül kosarazni. Emiatt pedig nagy a konkurenciaharc, aminek nevelő célzata is van, hiszen utánpótlás korban mindenki igyekszik a legjobb lenni, s minél kevesebb kritikával szembesülni.
- Az akkori mestereid közül felnézel valakire?
- Sok edzőm volt, ebből pedig következik, hogy sokaktól tanulhattam sokfélét, ezért nehéz bárkit is kiemelnem. Ha mindenképpen meg kell valakit említenem, akkor a mostanság a Szolnoki Olaj szakmai igazgatójaként tevékenykedő Pór Pétert, illetve Róbert Henriket említeném.
- Már most is foglalkozol fiatalok edzésével. Az edzősködés mennyire tartozik bele a hosszú távú terveid közé? Inkább fiatalokkal vagy idősebbekkel, illetve felnőttekkel dolgoznál inkább együtt?
- Igen, mindig szívesen foglalkoztam fiatalok edzésével, s az edzőim révén igyekeztem a megfelelő hangnemet megütni a srácokkal. Sőt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapám is edző és ezáltal rengeteget tanultam, tanulhatok tőle. Úgy érzem, van érzékem az utánpótlás-csapatokkal való munkához, s ha anyagilag ugyanúgy megérné, mint bármilyen más munka – amiről még nincs pontos elképzelésem, hogy mi is lesz az esetemben -, akkor legszívesebben hosszú távra terveznék, ami a kosárlabda-edzőséget illeti. Sajnos erre napjainkban nem látok esélyt, ennek ellenére később sem szeretnék elszakadni a kosártól.
- Mennyire érzed magad jászberényinek és hogyan képzeled a rövid –és hosszú távú céljaidat? Mi az, amit a sportban el akarsz élni?
- Elgondolkodtató a kérdésed, mivel az utóbbi időben egyre többet foglalkoztat ez a gondolat. Az az igazság, hogy az emberek többségén nem érzem, hogy befogadott volna. Remélem, sőt hiszem, hogy bár néha a városban olyan érzésem van, hogy vannak, akik idegenként tekintenek rám, az elvégzett munka gyümölcseként a sportbarátok többsége úgy fog viszonyulni hozzám, ahogy azt a mérkőzések alkalmával a pályára beszűrődő hangok és biztató megjegyzések alapján már jó néhány szurkolótól megkapok. Ezért pedig nagyon hálás vagyok nekik, s igyekszem meghálálni a bizalmukat! Bízom benne, hogy a továbbiakban mutatott teljesítményemmel meggyőzöm a lakosságot és esetleg valamikor nem úgy emlékeznek majd rám, mint egy kívülálló, szolnoki srácra.