Használati utasítás: Ha az első mondatomat elhiszed, akkor minden, amit utána olvasol igaz lesz. Ha nem hiszed el, akkor viszont minden olyan, mintha igaz lenne. Egyébként az első mondat nem igaz...
Első mondat: Ma négyen hívtak fel azzal, hogy de jó, kaptunk egy plusz órát, és mennyi mindent lehet majd csinálni ezen 60 perc alatt.
A folyamodvány :
Hajnalban még a madarak sem kezdtek el csiripelni. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy nagyon korán van, a másik meg az, hogy így október vége felé annyira retyva az idő, hogy még dalolni sincs kedvük. Ráadásul a nótásabbja már el is húzott melegebb éghajlatra. Szóval, csendes, ködös, utálatos hajnal volt, amikor röcögni kezdett a telefonom. Először szépen diszkréten kezdte el zenélni a Kékfény szignálját, majd amikor nekem nem akaródzott a kezemet kinyújtani a sok farenheites takaró alól dühödtebben húzott rá. Álomittas állapotomban azon tűnődtem, hogy e dallam szerzőit hogyan is tángálnám el, valamilyen nagyobbacska tompa tárggyal, Szabólászlóstul, mindenestül. (A jelenlegi Kékfény vezetőinek eltángálására még álmomban sem gondoltam, úgy éljen a harmadik anyósom.) Végül engedtem az erőszaknak, és a telefon reszelős hangját megszüntettem a zöld gomb megnyomásával.
Konfliktus:
Mondanám, hogy a vonal túlsó végén, de ezeknél a mobiloknál már vonal sincs. Szóval anyukám hívott. Örömmel tájékoztatott, hogy a mai nap az óraállítás miatt egy órával hosszabb, így kiváló lehetőségem nyílik arra, hogy a plusz hatvan percben megírjam a helyi adóbevallásomat, mert annak leadási határideje májusban lejárt. A büntetési csekkeket meg kicsit unja befizetni, úgyhogy legyek kedves. Mindig azt mondom, nincs időm. Hát tessék, most van négy nem várt fertályórám, használjam ki. Én persze minden megígértem. Annyira szegény csak nem lehetek, hogy ígérni se tudjak. Elköszöntem, és elkezdtem igyekezni vissza oda, ahonnan jöttem. Valami nagy szép álom lehetett. Sok volt benne a jégkorong, annak minden szépségével. Gólok, pofonok, hej....
Megint jőnek...
Csak éppen nem kopogtatnak. Csengetnek. Telefonon. Türü-rűrűrű-rürü. Mennyivel szebb is a Kékfény főcímzenéje hajnalban némított telefonnál. Szúrtam el, de nagyon. Halló, lihegem bele a kagylóba. (Ez is mekkora baromság, nincs is kagyló, csak egy nyomorék lyuk, ezt kellene a hangszálaim rezegtetésével eltalálni.) Édesapám. Azt mondja, hogy anyámnak nincs teljesen igaza, mert az adóbevallás ráér. Viszont a kocsin a gumikat már nagyon le kellene cserélni. És ne mondjam, hogy nincs rá időm, van plusz egy órám, hála annak, hogy vissza kell tekerni a mutatót. Amíg hallgatom a papát az motoszkál a fejemben, hogy vajon hogyan is lehetne bármilyen mutatót visszatekerni ezen a telefonon, ami egyúttal az órám is. Mindenesetre megígérem, hogy a gumi mindenek felett, úgy lecseréltetem, mint holnap egy túzok.
Siha
Az álom.net végképp elszáll, kikászálódom az ágyból. Néhány tétova, csellengő lépés (de érdekes, régen a térdem nem ropogott ennyire séta közben), azután irány a fürdőszoba. Fogkefés, fogkrémes. Rémes, hogy megint csörög ez a (itt eredetileg egy egészen rövid szó állt, ami bizonyos anyagcsere végtermékre utal, de a szerző alkalmazta az öncenzúra intézményét, és eltávolította ezt a három betűs szót. Keresztrejtvényben négy.) Az öcsém. Közli, hogy fél éve ígérgetem a fiának (aki ezek szerint a keresztgyermekem), hogy kiviszem az állomásra, hogy megnézhesse a sihákat, ami az ő másfél esztendőt megélt nyelvén mozdonyt jelent. És végre ma nem hivatkozhatok arra, hogy egy percem sincs, mert egy egész órám van. Pluszban. Azt legyek kedves a családom közlekedési kultúrájának palléroztatására fordítani. Persze, nyögöm miközben lenyelek egy diónyi fogkrémet.
Robot-rabót
A nejem amúgy nálam is korábban ébredt, sőt amikor én hangos ízületi roppanások kíséretében elhagytam a fürdőszobát, és elindultam, hogy megnézzem kedvenc reggeli műsoromat (a mindannyiunknál korában ébredő Süveges Gergővel), ő már dolgozott. Így az ő telefonja nem is lepett meg különösebben. Gondoltam, hogy hívni fog. Elmondja, hogy merre találom az előző nap elhagyott olvasószemüvegemet, beszélgetünk egy kicsi az időjárásról, meg a budapesti dugókról, utána elbúcsúzunk. De sem szemüveg, sem dugó. Hanem ukáz! Azon nyomban kezdjek neki a dolgozószobám sterilizálásának, mert a minap már csak úgy fért be (minek is ment be?), hogy előtte ki kellett lapátolnia fél köbméternyi szemetet. Tudom, hogy a lakás többi részét ő rendben tartja, legyek kedves ezt az egy helyiséget kitakarítani. Ráadásul időm is van rá, mert az óra állítás miatt a mai nap nem 24, hanem 25 órás. Na húzzak bele.
Katarzis:
Tanácstalan vagyok, mint egy egészen kis település a hatvanas években. Egyetlen plusz órám lesz holnap hajnalban. Adóbevallást töltsek, gumigarnitúrát cseréljek, szoktassam a keresztfiamat a vasúthoz (mondjuk ez felesleges, mert ahogy most áll a dolog, mire ő felnő úgysem lesz vasút), esetleg takarítsak. Mi fér bele ebbe az egyetlen plusz órába. Hosszas tűnődés. (A háttérben a vekker ketyeg.) Mosoly. Kitaláltam mire fordítom a plusz órát! Ennyivel tovább alszom holnap. Kikapcsolt telefonnal.